A gyümölcs értékes tápanyagforrás, amely tele van különféle vitaminokkal, ásványi anyagokkal, rostokkal, miközben alacsony a zsír- és kalóriatartalma. Mégis egyre gyakoribb az a nézet, hogy a gyümölcs hizlal – főleg a testzsírszázalékot a verseny előtti felkészülés során minimalizálni kívánó sportolók körében. Nézzük meg, hogy mennyire van alapja ennek az állításnak.
A bevitt szénhidrátok (cukor- vagy keményitőtartalmú ételek) közül a testünk csak a monoszacharidokat (glükóz, fruktóz, galaktóz) képes hasznosítani. Miután ezek felszívódtak a vékonybélben, majd a májon keresztül a véráramba kerültek, a szervezetünk háromféle módon hasznosítja őket.
- Azonnal elégeti, és ezáltal a szervezet energiaforrásaként használja fel.
- Ha nincs rá szükség azonnali energiaforrásként, akkor a glükóz glikogénné alakulva tárolódik a májban vagy az izmokban. A máj kb. 100 gramm glikogént képes tárolni, míg az izmok izomtömegtől és fizikai állapottól függően kb. 250-400 gramm glikogént raktároznak el. A májban található glikogén a teljes szervezet számára biztosítja az energiát, míg az izmokban lévő glikogén csak az izmok számára szolgáltat energiát.
- Ha a szervezetünkben túl sok a glükóz, és az összes glikogénraktár megtelt, a máj zsírrá alakítja át a felesleget, és az testzsírként rakódik le a testünk körüli zsírszövetben. Ha szükséges, a szervezet később ezen zsírt is képes energiaként felhasználni (bár nem képes visszaalakítani azt glükózzá). Pontosan ez történik például fogyáskor, amikor is a korlátozott szénhidrátbevitel, illetve a rendszeres aerob testmozgás hatására a testünk a zsírpárnákból vesz fel energiát.
Fontos tudni, hogy az izmok elsődleges funkciója az izomösszehúzódás koordinálása, és a glikogénszintézishez csak korlátozott számú enzimekkel rendelkeznek. Mégpedig olyanokkal, amelyek csak és kizárólag glükózból képesek glikogént előállítani, míg ezzel szemben a máj a glükóz mellett fruktózt, tejsavat, glicerint és alanint is képes felhasználni a glikogénszintézishez. A keményítőhöz hasonló szerkezetű izomglikogén csak az izmok számára, míg a máj a teljes test számára biztosítja a mindennapi energiát.
Tehát a fentieknek megfelelően, gyümölcs fogyasztása esetén az izmok nem képesek a gyümölcsben lévő fruktóz feldolgozására, ezért azt a máj alakítja át glikogénné. Márpedig például háromszor 2 dl narancslé bőven elegendő ahhoz, hogy a máj glikogénraktárai megteljenek. Ekkor – de csakis akkor, ha nincs szükség további energiafelhasználásra – a megfelelő enzimek jelzik a szervezetnek, hogy az álljon át a glikogénszintézisről a fruktóz zsírszövetben való tárolására. Vagyis a gyümölcsökben lévő, feleslegként bevitt fruktóz – azonnali szervezeti megterhelés (például edzés) hiányában – tényleg zsírként rakódik le.
Következtetés: a gyümölcs hizlal
A címben feltett kérdésre a válasz tehát igen, bizonyos körülmények mellett a gyümölcs valóban hizlal: a fruktóz zsírsavakká alakul át, majd visszakerül a véráramba, hogy a szervezet a zsírszövetekben tárolja el azt későbbi energiafelhasználás és tartalékképzés céljából. A gyümölcsök – egyébként hasznos – alacsony glikémiás indexe pedig azon alapul, hogy a fruktóz a májat már zsírként hagyja el, a zsír pedig nem növeli az inzulinszintet.
Fontos azonban még egyszer megjegyeznünk, hogy a gyümölcs az egyik legfontosabb alacsony zsír- és kalóriatartalmú tápanyagforrásunk, tele vitaminokkal, ásványi anyagokkal és rostokkal, ezért hosszabb távon mindenképpen legyen része az egészséges étrendünknek.
Viszont ha a célunk kizárólag a testzsír csökkentése, akkor inkább összetett szénhidrátokat fogyasszunk, amelyek a megfelelő energiafelhasználás mellett az izmok glikogénraktáraiban is képesek tárolódni, és kisebb valószínűséggel rakódnak le zsírként.
Forrásjegyzék
International Sports Sciences Association: Does Fruit Make You Fat?, http://www.bodybuilding.com/fun/issa14.htm
Shafrir E. Fructose/sucrose metabolism, its physiological and pathological implications. Sugars and Sweeteners, Kretchmer N and Hollenbeck CB, Eds. CRC Press, 1991pp. 63-98.
Herbert V, Subak-Sharpe GJ. Total Nutrition: The Only Guide You’ll Ever Need. St Martins Press, 1987 pp. 54-55.