Július végén, a 33. szülinapomon azt mondtam, ebből elég… Egész életemben túlsúlyos voltam, és itt lett elegem. Változtatásokat eszközöltem és ragaszkodtam is hozzájuk. Az eredmény pedig nem maradt el…
Változtatni nehéz. Az életmódváltás még nehezebb… Az emberek többsége foggal-körömmel ragaszkodik a megszokotthoz, még akkor is, ha tudja, hogy nem ez a jó döntés. Én is tisztában voltam minden egyes csoki előtt, hogy ez nekem nem jó, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy letegyem.
“Én nem tudom megcsinálni!”
Nem tudom elhagyni a csokit, vagy a péksütit, vagy – édesanyámat idézve – a reggeli vajas kenyeret. Nos, én már tudom: bármit el lehet engedni. Meg kell találnod azt a kapcsolót, amit ha átkattintasz, menni fog. Elindultam egy cukor- és lisztmentes úton, és működött. Nem azt mondom, hogy mindenkinek, minden esetben ez a megoldás, de ne tartsanak vissza saját vélt korlátaid! Azzal, hogy merünk változtatni, saját magunkat is jobban megismerjük, meglátjuk, hogy mire vagyunk képesek, megismerünk új dolgokat, nyitunk a világ felé.
“Mi a cél?”
Kérdezték ezt tőlem annyian, mikor látták, hogy valami változott… Őszintén tudtam azt válaszolni, hogy fogalmam sincs. Nem gondolkozom kilókban, mert a kutyák révén tudom, hogy ez mennyire csalóka… Nem az a célom, hogy erőtlen legyek, épp ellenkezőleg! Képes szeretnék lenni rendes futásra, szeretném, ha nem fájna a térdem minden kocogás után, ha javulna az általános kondim. Meg azért… Talán még nem vagyok túl öreg ahhoz, hogy csinos legyek.
A tervszerűség segít
Legalábbis nekem. Kinek-mi a módszere, ez teljesen egyedi lehet, nekem sokat segített. Heti kétszer 20 perc futás, bármi történik is! Nem figyelem a kilométert, vagy az időt, csak azt, hogy legyen meg a heti 2×20. Kutyákat sem kötöttem be magam elé, nem duhajkodtunk, szabadon követve jöttek velem. Nem gondoltam ezt olyan nagy kihívásnak, hisz korábban is ha kimentem, ennél csak többet futottam, mégis a negyedik alkalommal már azt hittem megpusztulok… A rendszeresség odavert. A rendszerességet a szervezetem is megérezte, és bizony ott motoszkált a fejemben, hogy én ehhez már öreg vagyok, biztos azért nem megy, mert nem vagyok képes regenerálódni. De nyomtam tovább. Egyre gyatrábbak lettek az idők, alig vergődtem és a térdem is újra rákezdett. Szeptember elején kezdtem és hó végére már kuplungolni sem voltam képes, a lépcsőzés meg szinte lehetetlen küldetésnek tűnt, annyira fájt.
Egy idő után az eredmény motivál
Októberre a futások hosszát fél órára növeltem, a gyakoriság megmaradt, és már nem éreztem fárasztónak. A térdem hó közepére már nem fájt, én pedig új kihívás után néztem, és elkezdtem egy 30 napos workout programot. Mint mondtam, mindenkinek más segít, én tök jól érzem magam, ha egy applikáción látom az eredményeimet, ha a naptáramba felírom, mikor mit akarok edzeni, és persze ha látom a számaimon a javulást. Emellett nap mint nap ott a pozitív feedback, amikor felveszem a dolgozós nadrágomat, és szinte leesik rólam Mert másfél hónap után már legalább egy, ha nem két ruhamérettel lettem keskenyebb.
Sűrűség, térfogat… Engedd el a számmisztikát!
Most már 16 kg mínusznál járok, és a bűvös 70 kg után már elengedtem a mérleget. Ha izmot szedek magamra, az még lehet nagyobb tömegű, de kisebb térfogatú. Úgy meg azt sem bánom, ha nehezebb leszek. Már nem fáj semmim, egyre több gyakorlatsort nyomok le reggelente, megbarátkoztam az izomlázzal, és a minap kezdtem el észrevenni, hogy milyen az, amikor az embernek van izom a karján… Az erősítő edzéseket egyelőre szükséges rossznak érzem, de ahogy a futás is belopta magát a szívembe, talán ezzel is így lesz. Napi 20 percet vesz el az időmből (a futás mellett), nem egy teljesíthetetlen kihívás, és néha már az étrendben is engedményeket adok magamnak. No nem sokat, de ha a mama süt mézes rácsost, akkor a rend kedvéért eszem belőle egy kockát
Találd meg benne azt, amit szeretni tudsz
A futás egyértelműen megvett. Sokan sokszor megállapították már, hogy a futás ősi, a futás az ember spécije, ez tényleg mindenkinek megy. Valóban így van, és ha megtanuljuk szeretni, akkor rendesen függőséget okoz…! Most már várom, vágyom rá, hogy mehessek, megtaláltam benne a ZEN-t. A futás mindig tud újat mutatni, és mindig van hova fejlődni. Én például szeretnék canicrossozni – de úgy rendesen. Sprintelni 3 és 5 km-en a kutyákkal 3-4 perc/km időkkel, elmenni versenyre és nem utolsónak célba érni. Lehet, hogy sosem jutok idáig, de addig is van min dolgozni, tanulni, fejlődni. Meg beszerezni egy új garnitúra futóruhát, mert lassan azok is túl nagyok lesznek…