ÚJ BETEGSÉGÜNK: A KONTROLLÁLHATATLAN FALÁS

Bűntudat, undor, el nem apadó éhségérzet. Többek között ezek jellemzik a viszonylag új keletű betegséget, a falásrohamot. Gyógyítása komplex: a gyógyszeres kezelésen kívül ugyanis a lélekre is hatni kell .

A többi evészavarhoz képest a falászavar fiatal betegségnek tekinthető, a tüneteit részletesen először ugyanis 1992-ben írták le. Mára már sokkal többet tudnak a jelenségről, nemrég önálló kórképként is elfogadták. Egyik vezető tünete – csakúgy, mint a bulimia esetében – a kontrollvesztés érzésével járó falásrohamok, amikor a személy meghatározott idő alatt olyan nagy mennyiségűételt fogyaszt el, ami biztos, hogy nagyobb, mint amit a legtöbb ember ugyanannyi idő alatt meg tudna enni.

Az alaptünetek jellemzően a következőekkel egészülnek ki:

  • a szokásosnál sokkal gyorsabb evés
  • evés a kellemetlen teltségérzésig
  • nagy mennyiségű étel elfogyasztása éhségérzet nélkül
  • magányos evés, mivel az igen nagy mennyiségű étel elfogyasztása miatt erős szégyenérzés alakul ki
  • a túlevések után bűntudat, undor és lehangoltság jelentkezik

A falásrohamok megjelenésének gyakorisága súlyosságtól függően igen eltérő lehet: a heti egy alkalomtól akár a napi több alkalomig is előfordulhat.

Hogyan kezelik a falászavart?

A betegség jelentősen rontja a személy életminőségét. A falászavar esetén komplex terápiára van szükség. Ez magában foglalja a pszichoterápiát (egyéni vagy csoportos), esetenként a gyógyszeres kezelést, kiegészülhet célzott testsúlycsökkentő programmal is. Fontos tudni azt is, hogy a testsúlycsökkentést célzó programok önmagukban nem hatékonyak, hiszen nem segítenek megoldani a falásrohamok alapját képező lelki problémát.

Forrás: egeszeg.hu http://efi.kenezykorhaz.hu/cikkek/egeszseges-eletmod-taplalkozas/331/uj-betegsegunk-a-kontrollalhatatlan-falas

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük