ELHÍZOTT TÁRSADALOM, AVAGY MI AZ A GLOBESITY?

Az amerikai lányok két számmal nagyobb ruhát hordanak, mint anyáik – ez 10-15 kg pluszt jelent. A kövérség az első számú közegészségügyi probléma az Egyesült Államokban, a felnőttek egyharmada az elhízottak kategóriájába sorolható.

Mielőtt azt hinnénk, hogy csak az amerikaiakat fenyegeti a túlsúly, rögtön megjegyezzük, hogy a WHO jelentése szerint egy évtized sem kell ahhoz, hogy az olyan – ma még karcsúnak számító – nemzetek, mint a franciák vagy a japánok, ugyancsak kigömbölyödjenek, feltéve persze, ha nem változtatnak életvitelükön. Nálunk sem túl fényes a helyzet.

Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint jelenleg háromszáz millió elhízott ember él világszerte, de ez a szám 1995-ben még csak kétszáz millió volt. Vagyis nagyon gyorsan terjedő globális “járványról” van szó, amit a WHO a global és obesity (elhízás) szavak összekapcsolásával globesity-nek keresztelt el.

Az elhízás valamennyi súlyos betegség kialakulásában szerepet játszik, így a cukorbaj, a keringési betegségek, a mozgásszervi elváltozások, a rák egyes típusai sokkal nagyobb arányban fordulnak elő a túlsúlyosak körében. Az amerikaiak elhájasodásának drámai következményeit látva a kormány a közlemúltban bejelentette, hogy az eddig érvényben levő – az egészséges táplálkozást szolgáló – irányelveket jelentősen átdolgozták.

Ettől persze senki sem lesz soványabb, de az élelmiszeriparra és a vendéglátásra komoly hatása van, ha hivatalosan is egészségtelennek nyilvánítanak bizonyos ételeket. Az amerikaiak ugyanis minden más nemzetnél jobban hisznek a reklámoknak. Ha az egészségügyi hatóságok kötelezik az élelmiszergyártókat, éttermeket a részletes kalóriajegyzéken kívül annak feltüntetésére is, hogy az adott élelmiszer vagy készétel mennyiben felel meg az egészséges táplálkozás követelményeinek, sok cég lehúzhatja a rolót.

A nemzet elhízása egyébként napjainkban az első számú belpolitikai téma Amerikában. Ennek megfelelően egyre-másra jelennek meg az ezzel kapcsolatos felmérések, elemzések. Az egyik ilyen tanulmány szerint az átlagos amerikai már tudja, hogy az elhízás veszélyes, de csak nagyon kevesen szánják el magukat a súlycsökkenéshez szükséges életstílus-váltásra.

A lakosságon belül alig 20 %-ra tehető azoknak az aránya, akik képesek ezt megtenni.
Ennek lényege, hogy “fogyassz kevesebbet, fogyassz jobbat és sportolj sokat”.

A többség valószínűleg a jövőben is inkább megpróbálja megvenni mindazt, amitől a kövérség vagy nem látszik, vagy a reklámok ígérete szerint egy csapásra eltűnik. Az elhízottak keresik az üzletekben a nagyobb törölközőket, nagyobb ágyakat, nagyobb koporsókat. Mivel egyre több az annyira kövér ember, aki már menni sem tud, elkezdték gyártani a felnőtt méretű elektromos triciklit. Az egészségügyben olyan sajátos problémák jelentkeznek, hogy az elhízott emberek nem férnek be az MRI gépek vizsgáló folyosójába.
A sportcsarnokokban egyre szélesebb üléseket kell elhelyezni, de ugyanez a helyzet repülőgépeken is.

A legtöbbet valószínűleg a gyógyszergyárak keresnek a globesity elleni küzdelemben. Egy brit biotechnológiai cég részvényeinek árfolyama az egekbe szökött, amikor azt a látszólag nem túl fontos bejelentést tették, hogy új elhízás elleni szerüknek bizonyítottan kevesebb mellékhatásuk van, mint a konkurens gyógyszernek. A hájeltávolítás sebészi megoldásai egyre fejlettebbek, ma már futószalagon faragják le a felesleges tíz kilókat. A zsírleszívás technológiája állítólag olyan sokat fejlődött, hogy a test minden részéről le lehet “olvasztani” a hájat.

Persze ennél sokkal egyszerűbb lenne, ha kevesebbet ennénk az emberek, és többet mozognánk, miként ezt évezredeken át tettük és teszik ezt ma is a világ szegényebb térségeiben lakók. Csakhogy ez egyrészt kényelmetlen, másrészt az evés élvezetét korlátozza – s ami legalább ilyen fontos, a hirdetések nem erről szólnak.
Egyelőre a kövérség elleni küzdelem divatjáig jutott el a világ leggazdagabb országa: ugyanis mind több étteremben a rendelés felvételekor a kis kézi komputeréből a kiválasztott ételek teljes kalória-, továbbá zsír- és szénhidráttartalmát is közli a vendéggel a pincér.

Forrás: www.egeszsegtukor.hu http://efi.kenezykorhaz.hu/cikkek/cukorbeteg-klub/100/elhizott-tarsadalom-avagy-mi-az-a-globesity

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük