Ugye látott már tinédzsert ebédelni? Hat szelet rántott hús plusz egy néhány hamburger alatt biztosan nem áll meg. A fejlődésben lévő szervezet több energiát kíván, csakhogy nem a mennyiségen, inkább a minőségen van a hangsúly. Barcza Zsuzsa dietetikus elmondta, mit érdemes adni a kamasznak.
A gyerekek tápanyagigénye 9 éves kor körül nő meg először, sok szülő meg is jegyzi, olyan, mintha a kiskamasz egész nap megállás nélkül enne. Ha ez nem látszik rajta, vagyis nem kezd el hízni, nincs ok az aggodalomra, minden bizonnyal magához veszi, amit a szervezete kíván és amire szüksége van, mondta el Barcza Zsuzsanna, a Step4Life Életmód Stúdió dietetikusa. Gyakran előfordul, hogy a kiválasztott ételek minősége nem megfelelő. A szülő felelőssége megtanítani, mutatni a tudatos táplálkozást, hogy a gyerek tisztában legyen vele, mi egészséges, mi nem, hogyan, hányszor és mit kellene ennie.
A tökéletes kamasz
Ideális esetben a gyerek változatos étrendet követ, naponta ötször eszik, keveset jár gyorséttermekbe, a tízórait, uzsonnát pedig nem a fagyasztott pékáruk közül választja. Helyette teljes kiőrlésű kenyeret, péksüteményt eszik, lehetőleg sok zöldséggel, az ebédjéhez mindig van saláta, nassolnivaló helyett pedig gyümölcsöt ropogtat.
A cukros üdítők helyett vizet iszik, abból is eleget, naponta kb. 1,5 litert. Cukorból, csokiból, édességből a lehető legkevesebbet fogyasztja, az alkoholt, energiaitalokat pedig hírből sem ismeri. Emellett természetesen sportol, rendszeresen mozog, és kerüli a divatos diétákat, amelyekkel drasztikusan és veszélyesen lefogyna.
.png)
Tudatosság és sport
A legtöbb kamasz természetesen nem így működik, ezért a legjobb, amit a szülő tehet, hogy jó példát mutat. Ha otthon megfelelő ételek kerülnek az asztalra, ha a közös bevásárlásoknál együtt nézik meg, melyik élelmiszer mit tartalmaz, ha a szülő elmagyarázza, melyik összetevő mit okozhat, hogyan hat az egészségre, már jó úton járnak. Ha a gyerek kiskorától kezdve azt látta, hogy anyja, apja sportol, kamaszkorára biztosan ő is választ egy sportot vagy valamilyen mozgásformát. (Mondogassuk gyakran, hogy ne hagyja abba, akkor sem, ha más dolgok, például a tanulás vagy a társas kapcsolatok, egyre fontosabbak, több időt igényelnek.) Emellett különösen fontos odafigyelni a kamasz lelkiállapotára is!!! Sajnos nem ritka, hogy a bizonytalanság, túlzott érzékenység, megváltozott testükkel szembeni elégedetlenség táplálkozási zavar formájában mutatkozik meg. Van, aki túl sokat eszik és elhízik, mások megtagadják maguktól az ételt. A szülő érzékeny odafigyeléssel, sok beszélgetéssel talán elejét veheti a komolyabb pszichés betegségeknek, például az anorexiának vagy a bulimiának.
Kalóriák, fiúk, lányok
A gyors növekedés időszakában valamivel több energiára van szüksége a fejlődő szervezetnek, mint előtte. A lányok energiaszükséglete nem mutat olyan nagy ingadozást, mint a fiúké, ennek az az oka, hogy a fiúknál gyorsabb az anyagcsere, ráadásul gyorsabban is nőnek, mint a lányok. Általában igaz az is, hogy a kamaszkorú fiúk többet sportolnak mint a velük egyidős lányok, márpedig akinél nagyobb a fizikai aktivitás, több kalóriát éget el. Barcza Zsuzsa szerint az étkezések minőségére, a makro-és mikorelemek fokozott bevitelére is érdemes odafigyelni, hiszen megnő a kalcium-, a magnézium- és a vasszükséglet. Tabletták helyett ezeket nyers zöldségből és gyümölcsből, tejtermékből kell pótolni. A tinédzserek napi kalóriaszükségletét nehéz számszerűsíteni, mert a gyerekek között nagy különbségek lehetnek magasságban, testtömegben stb.
Általában egy képlettel számolják ki a szükséges kalóriabevitelt, amely figyelembe veszi az életkort, súlyt, magasságot. Ennek van egy egyszerűbb, mindenki által alkalmazható változata. Fiúk: 1000 + 100 x az évek száma = kcal/nap, lányok: 1000 + 100 x az évek száma – 200 = kcal/nap, vagyis egy 12 éves fiú napi szükséglete 2200 kcal, egy 12 éves lányé 2000 kcal.
A tinédzser is tud hízni
A serdülőkori túlsúly hátterében állhat ugyan hormonális változás, de általában a helytelen táplálkozási szokások és/vagy a csökkenő fizikai aktivitás az elhízás oka. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) 2014-es adatai szerint a 11 éves európai gyermekek 27 százaléka, a 13 évesek 33 százaléka túlsúlyos. Bizonyos országokban (főként a skandináv országokban) komoly kampány folyik a zöldség- és gyümölcsfogyasztás, a fizikai aktivitás és a menzák korszerűsítése mellett, hogy a járványszerű elhízásnak elejét vegyék.
.png)
A fejlődésben lévő szervezetnek, azaz a tinédzsernek csak óvatosan szabad diétáznia. Egy nem megfelelően kivitelezett, drasztikus diéta komoly károsodást okozhat, hiszen a gyerek nem jut hozzá a szükséges vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz, ez pedig csökkenti a koncentrációs képességet, a fizikai erőnlétet.
10 jó tanács a kamasz étkezéséhez
- Reggeli után induljon iskolába.
- Naponta ötször egyen.
- Minden nap egyen zöldséget, gyümölcsöt, frissen facsart narancslevet.
- Otthonról vigyen olyan tízórait, amit szeret, ne az iskolában vásárolja.
- A szülő úgy étkezzen, ahogy a gyerektől is elvárja.
- Lehetőség szerint otthon főtt ételt egyen, amiben tudjuk, mi van.
- Segítsen a bevásárlásban, ismerje meg az egészséges ételeket.
- Chips helyett egyen (szárított) almát, répát, karalábét.
- Ne tömjük, ha nem kér, ne egyen.
- Igyon vizet, ne tartsunk otthon cukros üdítőket, gyümölcsleveket.
Forrás: egeszsegtukor.hu http://efi.kenezykorhaz.hu/cikkek/egeszseges-eletmod-klub/242/hogyan-etessuk-a-kamaszt