LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEK AZ ALLERGOLÓGUSNÁL

Javában tart a pollenszezon, így egyre többen fordulnak orvoshoz allergiás panaszaikkal. Azért, hogy minél több érintetthez eljussanak a fontos információk, dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosának segítségével a betegek által legtöbbször feltett kérdéseket válaszoljuk meg.

NEM ÉRZEM HATÁSOSNAK A KEZELÉST: NEM JÓL VÁLASZTOTTAM ANTIHISZTAMINT?

A betegek nagyon sok információhoz jutnak az internet segítségével, ennek érezhető az előnye és a hátránya is. Előny, hogy felismeri a betegségét. Tudja, hogy nem természetes jelenség, ha évről évre azonos időszakokban náthához hasonló tünetei vannak. Az viszont hátrány, ha anélkül, hogy tudná, hogy pontosan mire allergiás, a patikában kapható készítményekből választ egyet. El kezdi szedni, ám az mégsem hat.

„Ha az antihisztamin szedése mellett is allergiás tüneteink vannak, annak a leggyakoribb oka, hogy nem a számunkra megfelelő hatóanyagot választottuk. A legjobb hatás eléréséhez több, részben receptköteles gyógyszer – az antihisztamin mellett szteroid orrspray is – kombinációjára lenne szükség, vagy nem az optimális adagolást követjük. Az is előfordulhat, hogy allergológus által felírt készítményeket szedünk, ám ami tavaly bevált, nem biztos, hogy idén is hatni fog azonos dózisban és hatóanyagokkal. Kontroll céljából évente javasolt felkeresni a kezelőorvosunkat, hogy ha szükséges, módosítani tudja a kezelést. Különösen akkor, ha a tünetei megváltoztak, vagy a korábban hatékony gyógyszerek nem szüntetik a panaszaikat.”

TERMÉSZETES ANTIHISZTAMINOK ALLERGIA ELLEN?

Sok kérdés érkezik a betegektől, a szénanátha természetes, gyógyszermentes kezelési lehetőségeivel kapcsolatban. Több kutatás is foglalkozik ezzel a kérdéssel és valóban születtek bíztató eredmények például a csalán, az ananász kivonat (bromelain), a flavonoidok családjába tartozó quercetin vagy a C-vitamin szedésével kapcsolatban. Egy időben egy gyömbér, ananász, alma és citrom turmixról érdeklődtek sokan, mert elterjedt, hogy a fogyasztásával csökkenteni lehet a szénanáthás tüneteket. Itt azonban mindig fontos felhívni a figyelmet a keresztallergia lehetőségére.

„Ha valaki allergiás például a nyírfára, nála például az alma fogyasztása szájüregi viszketést okozhat, így biztosan nem lesz jobban a turmixtól. A másik probléma, hogy az allergia kezelésében nagyon fontos a személyre szabott dózis beállítása, így tudjuk a tünetmentességet elérni. Egy gyümölcskoktél esetében azonban nehéz meghatározni az adott betegnél javasolható dózist, ezért ezt inkább a hagyományos gyógykezelés kiegészítéseként, a kezelőorvossal egyeztetve alkalmazzuk.”

BÁRMIKOR ELVÉGEZTETHETEM AZ ALLERGIAVIZSGÁLATOT?

Sokan már csak akkor fordulnak allergológushoz, ha úgy érzik, egyedül már nem boldogulnak a tüneteikkel. Lehet, hogy korábban készíttettek már allergiavizsgálatot, vagy antihisztamint is szednek, de a tüneteik nem javulnak, vagy éppen rosszabbodnak.

„Komoly kockázatot jelent, ha évek óta allergiás tünetei vannak és elvégeztette ugyan az allergiavizsgálatot, de igazán nem foglalkozott a betegségével. Kezeletlen allergiás betegnél gyakori az újabb allergiák megjelenése, az elhanyagolt betegség szövődményeként pedig akár asztma is kialakulhat!”

Ha valaki allergia elleni gyógyszer szedése mellett vizsgáltatná ki magát, fontos tudnia, hogy az alkaros bőrpróba, vagy másnéven Prick-teszt nem végezhető el, ha a beteg antihisztamint szed. Ilyenkor legalább 5 nap szünetet kell tartani, hogy a hatóanyagok kiürüljenek a szervezetből és ne szülessen álnegatív eredmény a tesztnél. Gyógyszerszedés mellett vérvizsgálatot lehet végezni.

ELEGEM VAN AZ ÉVRŐL-ÉVRE VISSZATÉRŐ TÜNETEKBŐL ÉS ÁLLANDÓ GYÓGYSZERSZEDÉSBŐL! VAN MÁS LEHETŐSÉGEM?

Sokan idegenkednek a több héten, vagy akár hónapokon át tartó gyógyszerszedéstől, ezért tartós megoldást keresnek az allergiás tünetek ellen. Dr. Balogh Katalin számukra az allergén immunterápiát javasolja. Itt is szedni kell ugyan egy készítményt – az allergén tisztított kivonatát tabletta, spray vagy cseppek fomájában kell a nyelv alá helyezni – ám mindössze naponta egyszer és három éven át. A javulás már a kezelés első évében jelentős, sikeres terápia esetén pedig akár 10-12 év tünetmentességet is lehet elérni, vagyis ez idő alatt nem jelentkeznek az allergiás tünetek. Ezt a kezelést azonban az allergén növény virágzása előtt minimum két hónappal meg kell kezdeni. Parlagfű allergiásoknak tehát idén utoljára június első hetében van rá lehetőség.

Forrás: Budai Allergiaközpont , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/leggyakoribb-kerdesek-az-allergologusnal

A TÜDŐGYÓGYÁSZ TANÁCSAI ÉJSZAKAI KÖHÖGÉS ELLEN

Több oka is lehet, ha már hosszabb ideje, egyéb tünet vagy légúti betegség jele nélkül nem tudunk nyugodtan aludni a köhögés miatt. Az éjszakai köhögési rohamok hátterében álló két gyakori okról és kezeléséről dr. Tárnok Ildikó tüdőgyógyász, allergológus, a Tüdőközpont orvosa nyilatkozott.

ALLERGÉNEKKEL OSZTJUK MEG AZ ÁGYUNKAT

köhögés allergia jele is lehet. Az éjszaka jelentkező tüneteket több allergén is okozhatja.

  • Pollenszezonban napközben a hajunkra is rengeteg pollen tapad. Ha este nem mosunk hajat, akkor egész éjszaka nagy dózisban kapjuk az allergiás tüneteket okozó polleneket.
  • Az ágyunkban azonban előszeretettel telepednek meg háziporatkák is. Számukra azért különösen előnyös ez a helyzet, mivel elhalt emberi hámsejteket fogyasztanak, itt pedig nagy mennyiségben találhatnak maguknak táplálékot. Mivel szabad szemmel nem látható, mikroszkopikus méretű élőlényekről van szó, jelenlétüket csak az allergiás tüneteink jelzik.
  • Köhögési rohamot éjszaka penészgomba allergia is okozhat. Nézzünk körül a hálószobában, ha ilyen panaszaink jelentkeznek. Az ablakok környéke és a sarkok mellett lessünk be az északi falra tolt bútorok mögé is, a falon látható elszíneződések, foltok után kutatva.
  • Ha a lakásban házi kedvencet is tartunk, sajnos az ő jelenléte is okozhatja a tüneteinket, különösen, ha az állat a hálószobába is bejáratos.

A KÖHÖGÉSEN KÍVÜL MILYEN TÜNETEK JELEZHETNEK MÉG ALLERGIÁT?

– szemviszketés, könnyezés

– orrviszketés

– orrfolyás

– orrdugulás

– tüsszögés

Tipp: Ha allergiára gyanakszunk, vizsgáltassuk ki magunkat! Allergia teszt segítségével meg lehet határozni, hogy mi okozza a tüneteinket, és személyre szabott kezeléssel végre nyugodt éjszakák elé nézhetünk. Emellett persze ajánlott néhány házi praktikát is bevetni az allergének ellen.

  • Pollenallergia esetén szezonban minden este javasolt hajat mosni, a párnahuzatot gyakrabban cserélni.
  • Az utcai ruhát tartsuk a hálószobán kívül, szabaduljunk meg a felesleges porfogóktól, például újságoktól, plüssöktől, a könyvek kerüljenek inkább a nappaliba.
  • Legalább hetente egyszer porszívózzunk nagy teljesítményű, HEPA szűrős készülékkel.
  • Allergénmentes, 60 vagy 90 fokon mosható ágyneműt használjunk. Az ágynemű huzatot hetente, az ágyneműt havonta mossuk át magas hőmérsékleten. 60 fok felett a poratkák elpusztulnak.
  • Háziállat allergia esetén kedvencünket ne engedjük be a hálószobába, de lehetőség szerint a lakásba se.

KÖHÖGÉSI ROHAM ÉJSZAKA – ASZTMA TÜNETE?

Nem megfelelően kezelt allergia szövődménye is lehet, ám önállóan, allergia nélkül is kialakulhat az asztma. Gyakran nem kötjük össze a köhögéssel, pedig kezdődő asztmánál hiányozhatnak a tipikus tünetek. A kezdetben még csak terhelésre jelentkező nehézlégzés, mellkasi szorító érzés, sípoló légzés helyett az asztma első tünete lehet a gyakori éjszakai köhögési roham, az elhúzódó köhögés is.

Tipp: Ha asztmára utaló tüneteink vannak, tüdőgyógyász tud segíteni a kivizsgálásban és kezelésben. Első körben biztosan szükség lesz légzésfunkciós vizsgálat elvégzésére. Ha a kivizsgálás során bebizonyosodik, hogy a panaszokat asztma okozza, akkor a kezelőorvos személyre szabott kezelést állít össze. Időben elkezdett kezeléssel a tüneteink teljesen meg tudnak szűnni, az éjszakáinkat sem fogják megzavarni a visszatérő köhögő rohamok. Az asztma nem gyógyítható, de kezelhető, a betegek egészséges társaikhoz hasonlóan jó életminőséget tudnak elérni, megfelelő terápia segítségével.

Éjszakai köhögés allergia és asztma mellett több okból is jelentkezhet. Kiválthatja például reflux, szívbetegség, vérnyomáscsökkentő gyógyszerek szedése, de köhögésre ingerelhet akár egy krónikus orrmelléküreg-gyulladás miatt a garatba lecsorgó váladék is. Ha panaszaink vannak, forduljunk orvoshoz, ne várjuk meg, míg a tüneteink rosszabbodnak!

Forrás: Tüdőközpont , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/a-tudogyogyasz-tanacsai-ejszakai-kohoges-ellen

5 KÉRDÉS A PAJZSMIRIGY GÖBÖKRŐL

A pajzsmirigy göbös megbetegedése igen sok embert érint, és gyakran komoly aggodalommal tölti el az illetőt, mikor megkapja a diagnózist. Pedig a göbök – bár rosszindulatú elváltozásokra is utalhatnak- gyakran ártalmatlanok. Hogy melyek a leggyakoribb kérdések az állapottal kapcsolatban, arról dr. Békési Gábor PhD-t, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistáját kérdeztük.

MINDIG OKOZNAK TÜNETEKET?

pajzsmirigy göbök több méretben is előfordulhatnak, és hogy okoznak-e tüneteket, az attól függ,  hogy mekkora göbbel is állunk szemben. Az egészen apró elváltozások rendszerint nem okoznak panaszt, így ezekre legtöbbször uh vizsgálat során derül fény. A göbös strúma (a szerv megnagyobbodása) ellenben gyakran nyelési nehezítettséggel, rekedtséggel, gombócérzéssel jár, sőt, sokszor ki is tapintható, illetve látható.

EGYÜTT JÁRHAT A PAJZSMIRIGY TÚL-ILLETVE ALULMŰKÖDÉSÉVEL?

Az, hogy valakinél keletkeztek göbök, az még nem jelenti azt, hogy a pajzsmirigy túl sok vagy túl kevés hormont is termel- bár az esetek többségében a szerv hormontermelési zavara is jelen van mellette. Léteznek hormontermelő göbök, és ha a mirigy megnagyobbodik, úgy szintén fokozottá válhat a hormontermelés.

HOGY KELL KEZELNI?

Ez attól függ, milyen méretű, hogyan nő és hogy okoz-e panaszt. Amennyiben 1 cm-nél kisebb, úgy csupán rendszeres kontrollt, ellenőrzést igényel. 1 cm-nél nagyobb göbök esetén aspirációs citológiára van szükség a göb természetének megismerésére, rosszindulatúságának kizárására. Szükség esetén műtét is szóba jöhet. Természetesen, ha túl-vagy alulműködéssel jár, gyógyszeres kezelés, esetleg izotópos terápia indokolt. Fontos, hogy az alkalmazott kezelés mindig egyénre szabott.

ROSSZINDULATÚ?

Előfordulhat, hogy rosszindulatú elváltozásra utal, ám ezt először nem lehet megmondani. Viszont, általánosságban elmondható, hogy a göbök két típusa közül (hideg, meleg) a hideg göbök gyakrabban rosszindulatúak, valamint az 1cm felett esetén állhat fenn a gyanú. A kérdés eldöntéséhez vékonytű biopszia szükséges- mondja dr. Békési Gábor PhD-t, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája.

KIÚJULHAT?

Sokakban felvetődhet a kérdés, hogy vajon kiújulhatnak-e a göbök. A szakértő szerint kiújulni nem újulnak ki, ám újabbak sajnos keletkezhetnek. Éppen ezért, ha már valakinél egyszer már keletkeztek, úgy érdemes rendszeres kontrollra járni.

Forrás: https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/5-kerdes-a-pajzsmirigy-gobokrol

SEGÍTSÉG! MÁR MOST SERDÜL A GYERMEKEM!

A pubertáskorban több változás is végbemegy, ilyen pl. a fiúknál a sűrűbb, sötét szőrszálak megjelenése vagy lányoknál a mellek növekedése. Ez természetes folyamat, ám mi van akkor, ha fiatalabbaknál is jelentkezik? A választ , a Budai Endokrinközpont csecsemő és gyermek endokrinológusától tudtuk meg.

A PUBERTÁSKOR IDEJE

Pubertásnak azt az időszakot nevezzük, mikor a gyermekek fizikailag és érzelmileg el kezdenek fiatal nővé és férfivá érni. Általános állásfoglalás nincs arra vonatkozóan, hogy pontosan mikor is következik be a serdülés, ám ha lányoknál 13, fiúknál 14 éves korig nem veszi kezdetét, akkor az már kivizsgálást igényel, csakúgy, mint az, ha a lányoknál 8, fiúknál 9 éves kor előtt jelentkezik. 

Maga a pubertás folyamata gyakran aggodalommal tölti el a szülőket (főleg a gyermekek érzelmi érése), ám a kétségbeesés még nagyobb, ha túl korán veszik észre a jeleket, hiszen az egészségügyi problémára utal.

Korai serdülés jelei lányoknál

  • Mellek növekedés
  • Szőrnövekedés a hónalj területén
  • Intenzív növekedés
  • Menstruáció megjelenése
  • Pattanások, zsíros bőr
  • Testszag

Korai serdülés jelei fiúknál

  • Herék/hímvessző növekedése
  • Mélyülő hang
  • Testszőrzet megjelenése férfias területeken (pl. Arcszőrzet)
  • Intenzív növekedés
  • Pattanások, zsíros bőr
  • Testszag

Előfordulhat, hogy a gyermek az összes jelet mutatja, ám az is megeshet, hogy közülük csak egyet, majd hosszú évekig semmi más nem jelentkezik (ekkor részleges korai pubertásról beszélünk). Ez utóbbi esetben is célszerű orvoshoz fordulni, mivel van, hogy kezelést igényel, de általában semmilyen terápiára nincs ilyenkor szükség.

MILYEN HATÁSAI VANNAK A KORAI PUBERTÁSNAK A GYERMEKEKRE?

Pubertáskor végén a növekedés megáll és eléri a gyerek a végleges testmagasságát. A korai serdülés egyik veszélye, hogy a csontnövekedés korábban áll meg, és az érintettek bár kezdetben magasabbak a kortársaiknál, végül mégiscsak alacsonyabbak lesznek, mint amilyenek normál körülmények közt lennének. Ezen kívül súlyos önértékelési gondokat, depressziót is okozhat a korai pubertás a gyermekeknél, hiszen egyrészt nincsenek rá felkészülve, ráadásul kirekesztve érezhetik magukat a kortársaik körében.

A KORAI PUBERTÁS OKAI

A probléma diagnózisához szükség van a vizelet és a vérvizsgálaton túl a kezek/csuklók rtg képére, ahol a csontosodás mértéke figyelhető meg. Ha az orvos úgy rendeli, CT/MRI végzése is indokolt.

A korai pubertás oka sajnos olykor rejtve marad, esetleg semmit sem lehet mögötte kimutatni (idiopatias), ám leggyakrabban a hipotalamikus központok fokozott aktivizálódása, tumor, gyulladás vagy mellékvese probléma áll a hátterében.

HOGYAN KEZELHETŐ?

A korai pubertás esetén fontos a gyógyszeres terápia, mely során gátolják a korai érést kiváltó nemi hormonok termelését (LHRH analógok), és ám ha daganat áll a háttérben, akkor az műtéti/onkológiai terápiát is igényel- mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont csecsemő és gyermek endokrinológusa, aki hozzátette, hogy a kezelés szükség esetén pszichológus bevonásával is kiegészíthető.

Forrás: www.endokrnkozpont.hu , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/segitseg-mar-most-serdul-a-gyermekem

EZEK A HÓLYAGHURUT LEGFŐBB RIZIKÓFAKTORAI

Sokan felfázásról panaszkodnak, holott valójában hólyaghurut okozza a kínzó fájdalmat. Dr. Kállai László, az Urológiai Központ urológusa, sebésze a főbb rizikófaktorokra és a kezelés alapjaira hívta fel a figyelmet.

MI OKOZZA TULAJDONKÉPPEN A HÓLYAGHURUTOT?

– A tévesen gyakran felfázásnak nevezett cisztitiszt általában olyan baktériumok okozzák, amelyek normálisan is jelen vannak és szükségesek az ember vastagbelében, de a húgyutakba kerülve és elszaporodva már kórokozókká válhatnak. Leggyakoribb és legismertebb képviselőjük az Echerichia coli vagy röviden E. coli. Számos tényező befolyásolhatja az általában saját bélbaktériumok húgyutakba való bekerülését, elszaporodását és a betegség kialakulását – hangsúlyozza dr. Kállai László, az Urológiai Központ urológusa, sebésze. – A nőkre jellemző rövid húgycső egy erős hajlamosító tényező, ugyanis a nemi élettel járó mechanikai behatás „felpumpálhatja” a kórokozókat a hólyagba a rövid húgycsövön keresztül. Ilyenkor tehát nem beszélhetünk nemi betegségről, mert az esetek nagy részében a kórokozót feltehetően nem a partner „adja át” és nem is olyan kórokozóról beszélhetünk, amelyek a nemi betegségeket (szifilisz, tripper, Trichomonas-fertőzés, Chlamydia-fertőzés) okozzák. Ennek megfelelően, az intenzív szexuális élet és gyakori partnerváltás hajlamosíthat a húgyúti fertőzésekre.

ÍME, A TOVÁBBI RIZIKÓFAKTOROK

  • A nem rendszeres vizeletürítés, hideghatás (innen származik a felfázás kifejezés), meleghatás (többnyire nyilvános fürdők meleg vize), nyilvános WC, a személyes higiéné hiányosságai a húgyutak immunvédekezésének rontásával, a kórokozók elszaporodásának elősegítésével és esetleg a szervezet számára addig ismeretlen kórokozók bevitelével szintén hajlamosító tényező lehet.
  • Hüvelyi és egyéb nőgyógyászati gyulladások, valamint hasmenés szövődményeként is kialakulhat hólyaghurut.
  • menopauza hüvelyi szárazságot és ennek következményeként hüvelyi és húgyúti fertőzést okozhat.
  • Minden, az immunrendszer működését gátló betegség, pszichés stressz, gyógyszer hajlamosíthat húgyúti fertőzésre.
  • A húgyutakat és főleg a hólyagot érintő fejlődési rendellenességek, sérülések, kövek, daganatok, sipolyok, vizelet-visszamaradás szintén kóroki tényezők lehetnek a hólyaghurutban.

HOGYAN KEZELJÜK A HÓLYAGHURUTOT?

A hólyaghurut ellenszere a bőséges folyadék és az orvosi kezelés.

– A nők egy része saját maga kezeli a hólyaghurutját, általában bőséges folyadékfogyasztással, pihenéssel, meleg fürdővel, gyógyteákkal, gyógyhatású készítményekkel, gyulladáscsökkentőkkel, tartalék antibiotikummal – mondja Kállai doktor. – A bőséges folyadékfogyasztást orvosilag is szoktuk javasolni és antibiotikus kezelést, amely a panaszokat rendszerint egy napon belül jelentősen csökkenti. Első vonalban olyan antibiotikumot szoktunk felírni, amelyről tudjuk, hogy húgyúti fertőzésben „jó szokott lenni”. A kezeléssel dacoló fertőzés, visszatérő és idült hólyaghurut esetén vizelettenyésztés alapján célzott antibiotikus kezelést javaslunk.
A hólyaghurut illetve annak kiújulása megelőzésében szintén lényeges a bőséges folyadékfogyasztás, valamint rendszeres vizeletürítés, a kicsapongó nemi élet kerülése, nemi élet utáni vizeletürítés, személyes higiéné, az időjárásnak megfelelő öltözködés, a műszálas és kényelmetlen alsóneműk mellőzése. Egyes betegeknél a gyógyhatású készítmények (például tőzegáfonya tartalmú) jó hatásúak lehetnek. A legyengített E. colit tartalmazó készítmények aktív védőoltás-szerűen fokozzák a húgyutak immunvédekezését a kórokozókkal szemben. Amennyiben a kivizsgálás során a hólyaghurut hátterében más betegséget is találnak (például: cukorbetegség, hólyagkő, hólyagdaganat), akkor annak kezelésével a következményes hólyaghurut is elmúlik, vagy könnyebben kezelhetővé válik.

Forrás: Urológiai Központ , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/ezek-a-holyaghurut-legfobb-rizikofaktorai

AZ ASZTMA STÁDIUMAI – ÖNRE MELYIK JELLEMZŐ ?

Május első keddje az asztma világnapja. A Világmozgalom az Asztmásokért (GINA) célja, hogy ezen a napon felhívják a figyelmet a betegségre és a korai diagnózis jelentőségére. Fontos, hogy az érintettek mielőbb felismerjék a tüneteket, a szakmai irányelv ugyanis az asztmát négy fő stádiumba sorolja, s megfelelő kezeléssel az enyhébb stádiumba jutás is lehetséges. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológus, a Tüdőközpont főorvosa elmondta, hogy milyen jelekből különböztethetjük meg az egyes szakaszokat.

NÉGY STÁDIUM

Az aktuális stádium nem egy merev osztályozás, alapvetően az aktuális tünetek határozzák meg. Megfelelő kezeléssel enyhébb stádiumba jutás lehetséges. Ez forditva is igaz: nem megfelelő kezelés okozhatja az asztma súlyosabb stádiumba sorolódását, ill. átmenetileg egyéb nem állandó tényezők is befolyásolóak lehetnek, az asztma fellángolásához vezethetnek.

AZONOS TÜNETEK, DE ELTÉRŐ SÚLYOSSÁGGAL JELENTKEZNEK

Az asztma nem gyógyítható, de jól kezelhető krónikus légúti betegség. Tünetei minden szakaszban azonosak, az egyes stádiumok abban különböznek, hogy a panaszok milyen gyakorisággal és erősséggel jelentkeznek.
Az asztma fő tünetei:

– Köhögés általában rohamokban

– kilégzési sipolás zihálás

– nehézlégzés

– szorító érzés a mellkasban.

IDŐSZAKOS ASZTMA

A betegség legenyhébb fokozata. A tünetek csak szakaszosan, időnként jelentkeznek, hetente kétszer vagy még ritkábban fordulnak elő. A betegség tünetei az éjszakai pihenést nem zavarják, havonta átlagosan maximum két alkalommal. A tünetek a mindennapi tevékenységek végzését nem befolyásolják, gyors hatású hörgőtágító használatára is csak heti két vagy kevesebb napon van szükség. A légzésfunkciós vizsgálat során kapott FEV1 érték 80%-nál magasabb.

ENYHE, PERZISZTÁLÓ (TARTÓS) ASZTMA

A tünetek hetente kétszer vagy annál valamivel gyakrabban jelentkeznek. Az asztma miatti éjszakai ébredések száma havonta átlagosan három-négy. A tünetek csekély mértékben befolyásolják a mindennapi tevékenységek végzését. A FEV 1 érték nagyjából megegyezik az időszakos asztmánál mért értékkel és a hörgőtágító használatára sincs szükség heti két alkalomnál sokkal gyakrabban.

MÉRSÉKELT, PERZISZTÁLÓ (TARTÓS) ASZTMA

Az asztma következő, harmadik szakasza már súlyosabb panaszokat okoz az előzőekhez képest. A tünetek itt akár naponta is jelentkezhetnek. Az éjszakai ébredések is gyakoribbak, de nem mindennaposak. A tünetek már némileg korlátozzák a napi tevékenységek végzését, lépcsőzéskor, fizikai terhelésre jelentkező nehézlégzés például előfordulhat. A hörgőtágító használatára naponta szükség lehet, a FEV1 eredménye a normál értékek 60-80%-a.

SÚLYOS, PERZISZTÁLÓ (TARTÓS) ASZTMA

A tünetek a nap folyamán akár több alkalommal is jelentkezhetnek, az éjszakai ébredések is rendszeresek, mindennaposak lehetnek. Az asztma jelentősen befolyásolja a mindennapi tevékenységeket, hörgőtágítót is naponta több alkalommal kell használnia a betegnek. A légzésfunkcióban a FEV1 a normál érték 60%-ánál kisebb.

NE VÁRJUK MEG, AMÍG A TÜNETEK ROSSZABBODNAK!

Megfelelő kezelés nélkül az asztmás tünetek erősödésére számíthatunk. Ha enyhe tüneteink is vannak, vizsgáltassuk ki magunkat! Fájdalmatlan légzésfunkciós vizsgálattal az aktuális állapotot tükröző funkcióbeli eltérések meghatározhatók. Panaszaink és a vizsgálati eredmények függvényében személyre szabott kezelést kaphatunk, amivel képesek leszünk kontrollálni a betegséget. Ha a kezelés ellenére is tüneteink jelentkeznek, akkor is forduljunk orvoshoz. Ilyenkor a terápia módosítására van szükség. Megfelelő kezeléssel mindennapi tevékenységeinket és a sportolást is problémamentesen tudjuk végezni, asztmásan is.

Forrás: Tüdőközpont , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/az-asztma-stadiumai-%E2%80%93-onre-melyik-jellemzo

A SAROK, A BOKA ÉS A LÁBFEJ IS FÁJHAT ACHILLES-ÍN GYULLADÁS MIATT

Az Achilles-ín az egyik legnagyobb, ugyanakkor az egyik legsérülékenyebb ín a testünkben, amelynek gyulladása, fájdalma majdnem minden mozgástípust befolyásol. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos az okokra és a kezelési lehetőségekre hívta fel a figyelmet.

MI OKOZZA AZ ACHILLES-ÍN GYULLADÁST?

Az Achilles-ín a sarokcsontot köti össze a vádli izmaival, és több ok miatt megsérülhet, szakadhat, fájhat. A sérülés, a gyulladás pedig számos mozgásnál okozhat kényelmetlenséget, a sétálástól a futáson keresztül az ugrásig. Az Achilles-ín gyulladás (tendinitis) viszonylag gyakori probléma,  amelyet megelőzni érdemes, kezelni fontos. A gyulladásnak két fő típusa ismert, a gyakoribbnál az ín középső része gyullad be, de ritkábban az is előfordul, hogy az ín alsóbb részét érinti a gyulladás. Ez jellemzően a több éven át tartó, intenzív edzés következményeként jelentkezik, például hosszútávfutóknál. Ugyanakkor az is igaz, hogy mindkét típus jellemzően a túlterhelés, és kevésbé egy konkrét sérülés hatására alakul ki. Íme, a főbb rizikófaktorok:

  •  az adott személy aktivitásának, vagy az edzés intenzitásának túl gyors emelkedése,
  • nem megfelelő sportcipő használata,
  • hosszabb időn keresztül végzett túl gyakori vagy túl intenzív, rosszul felépített edzés,
  • lábdeformitás, például ún. lúdtalp,
  • túlsúly,
  • idősödés,
  • bizonyos antibiotikumok szedése.

MILYEN TÜNETEKNÉL GONDOLHATUNK ACHILLES-ÍN GYULLADÁSRA?

  • Fájdalom és merevség a saroknál, a vádliban, ami már reggel, felkelésnél jelentkezik.
  • A fájdalom mozgás hatására erősödik.
  • Néhány esetben a lábfejben is jelentkezhet a fájdalom.
  • Duzzanat a boka körül, az ín mentén.
  • Csontkinövés az ín tapadási pontja alatt.  Ez már a bursa gyulladás (bursitis), ami kimondottan nagy fájdalommal jár.
Az Achilles-ín gyulladás tünete a vádlifájdalom is.

– Amennyiben valaki fájdalmat, diszfunkcionalitást tapasztal a vádlijában, és az nem múlik el néhány nap alatt, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulnia, hogy kideríthessük, mi áll a háttérben – ismerteti dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos. – A diagnózishoz a kikérdezésen és a fizikális vizsgálaton túl szükség lehet akár képalkotó módszerekre is, hogy megállapítsuk, nem okozhatja-e például ínszakadás a tüneteket. Ha kiderül, hogy gyulladásról van szó, az első és legfontosabb teendő a pihentetés, ami ma már nem azt jelenti, hogy egész nap feküdni kell. Jóval inkább érdemes olyan tevékenységet találni, főleg sportolóknak, amely nem terheli túl az Achilles-ínt, vagyis például a futást ideiglenesen felváltani úszással vagy elliptikus tréner használattal. Ha szükséges, a gyors segítség érdekében meg lehet próbálkozni nem szteroid gyulladáscsökkentőkkel, és bizonyos esetekben a helyileg alkalmazott szteroid tartalmú injekciók is csökkenthetik a gyulladást.
Páll doktor hangsúlyozza, hogy hosszútávon igen jó hatásúak lehetnek a fizikoterápiás kezelések, többek közt a lágylézer kezelés, és igen komoly, nem javuló panaszok esetén sebészi beavatkozásra is sor kerülhet, amely során eltávolítják a gyulladás során keletkező kötőszövetet és helyreállítják a károsodott inat. Mindezen túl minden esetben igen fontos a funkcionális gyógytorna és a megfelelően felépített edzés, amelyhez érdemes akár sportorvos segítségét is kérni.

Forrás: FájdalomKözpont , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/a-sarok-a-boka-es-a-labfej-is-fajhat-achilles-in-gyulladas-miatt

5 TIPP, AMIVEL CSÖKKENTHETŐ A MÁSODIK SZÍVINFARKTUS RIZIKÓJA

Bár szerencsére egyre jobbak a szívinfarktuson átesettek életkilátásai és teljes felépülésének esélyei, tény, hogy a korábbi szív-érrendszeri esemény kockázati tényezőként merül fel egy újabb esemény bekövetkezéséhez. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa azokra a lépésekre hívta fel a figyelmet, amelyekkel csökkenthetjük a rizikót.

1. SZEDJÜNK PONTOSAN A FELÍRT GYÓGYSZEREKET

Szívinfarktus után nagy valószínűséggel egy életen át tartani fog a gyógyszeres kezelés, amelynek célja a jó állapot stabilizálása, az újabb esemény (például stroke, újabb infarktus) megelőzése. Éppen ezért nagyon fontos, hogy pontosan szedjük be a felírt gyógyszereket, se a dózist, se a típust ne változtassuk, még akkor sem, ha jobban vagyunk. Vaskó doktor szerint ilyenkor célszerű egyeztetni az orvossal, aki kontrollvizsgálatok után maga rendeli el a változást, ha szükséges. Praktikusan ismerni kell a szedett gyógyszerek nevét és a hatásmechanizmusukat. Fontos elolvasni a betegtájékoztatót, megismerkedni a dózisokkal és az esetleges mellékhatásokkal. A gyógyszerszedés orvos által ismertetett részleteit érdemes leírva is magunknál tartani.

2. MŰKÖDJÜNK EGYÜTT AZ ORVOSSAL

– Kimondottan nagy hangsúlyt kell helyezni az orvos-beteg együttműködésre – ismerteti dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa. – Orvosként arra biztatom a pácienseket, hogy merjenek kérdezni, tájékozódni és figyeljék a szervezetük reakcióit, és számoljanak be róla, mert fontos visszajelzés. Megfelelő életmóddal, gyógyszerekkel és rendszeres kontrollal nagyon jó állapot tartható fenn, és jelentősen csökken az ismételt infarktus kockázata is. 

3. VEGYÜNK RÉSZT REHABILITÁCIÓS PROGRAMON

Az utóbbi években több kutatás is igazolta, hogy szívinfarktus után a betegek szívének állapota és fizikai teljesítőképessége akkor javult a legjobban, ha a rohamot követően már egy hét múlva elkezdték a mozgatást és a rehabilitációs program három hónapnál tovább tartott. Az egyéni értékekre alapozott, személyenként kidolgozott mozgás- és életmódterv pedig a későbbiekben jelentősen hozzájárul az életminőséghez, kis túlzással ezen múlik, hogy teljes életet élhet-e a páciens, vagy élete végéig „betegállományban” marad.

4. CSÖKKENTSÜK A RIZIKÓFAKTOROKAT

A szívinfarktus kiújulását a kardiológus és az életmód orvos is megakadályozhatja.

Közismert, hogy a mozgáshiány, a dohányzás, a magas koleszterin- és vérnyomás, a nem megfelelő táplálkozás, a túlsúly mind komolyan veszélyeztetik az egészséget, különösen a szív-érrendszert. Éppen ezért mindent meg kell tenni, hogy ezeket a rizikófaktorokat kiiktassuk, vagy legalább csökkentsük. Ebben komoly segítség lehet az életmód orvoslás, amelynek keretében személyre szabott iránymutatást kaphatunk a számunkra optimális és biztonságos életmód kialakításához.  A biztonságosság szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni egy szívinfarktuson átesett páciens esetében, ezért is nagyszerű lehetőség, ha életmód orvos, dietetikus, mozgásterapeuta irányítják az életmódváltást. Nem szabad megfeledkezni a stresszről, mint önálló rizikófaktorról, amelynek kezelésében jelentős támogatást nyújthat például egy stresszcsökkentő életvezetési tréning.

5. KERESSÜNK TÁMOGATÓKAT

Aki komoly traumát élt át – és ez lehet egy betegség is – annak talpra állásának egyik fontos támogatója a közösség. Legyen szó családról, barátokról, betegcsoportokról, vagy akár egy tréning közösségéről, minél erősebb körülöttünk a szociális háló, a segítő közeg, annál több erőnk lesz a teljes felépüléshez és azt követő új életmód kialakításához.

Forrás: KardioKözpont , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/5-tipp-amivel-csokkentheto-a-masodik-szivinfarktus-rizikoja

ILYEN OKAI LEHETNEK A HÚGYCSŐ FÁJDALOMNAK

A húgycső fájdalom meglehetősen kínzó érzés, amelytől szakszerű orvosi kezeléssel meg lehet szabadulni. Ehhez azonban dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa szerint mielőbb érdemes felállítani a diagnózist, hiszen számos betegség okozhat ilyen tünetet.

HÚGYÚTI FERTŐZÉS

Ez az a betegség, amit sokan felfázásnak hívnak, holott ahúgyúti fertőzés (vagy cisztitisz) okozói baktériumok. Ezek ugyan normálisan is jelen vannak a vastagbélben, de a húgyutakba kerülve és elszaporodva már kórokozókká válhatnak. Az esetek döntő többségében az Echerichia coli vagy röviden E. coli okozza a fertőzést. 

HÚGYCSŐ GYULLADÁS

Konkrétan a húgycső gyulladását okozhatja vírus és a baktérium is. Két fő típusa közül az egyiket gonococcus okozza (ez okozza a gonorrhea-t is), míg a másik típus, a nem gonococcus okozta gyulladás többnyire a chlamydia következménye. Ezen kívül természetesen nőknél és férfiaknál is számos ok állhat a gyulladás mögött, mint például a pénisz sérülése vagy a húgycső szűkülete.

HÚGYCSŐ SZŰKÜLET

A húgycső jellemzően fertőzés miatti szöveti  sérülés következtében szűkülhet be, ezért pedig előfordulhat, hogy vizelet marad vissza a hólyagban. Vagyis a vizelés nem csak fájhat, de csökkenhet is a vizelet mennyisége és esetleg vér is kimutatható belőle.

HÓLYAGFÁJDALOM SZINDRÓMA

gyulladás és irritáció miatt kialakuló tünetegyüttes nem fertőzés eredménye, tehát meg kell keresni, mi irritálhatja a területet. Ez lehet többek közt valamilyen tisztálkodó szer, óvszer, spermicid anyagok, szexuális aktus, sérülés.

ELZÁRÓDÁSOS VIZELET RENDELLENESSÉG

Az obstruktív uropathiának nevezett probléma annyit jelent, hogy a vesemedencétől a húgycsőig valami akadályozza a vizelet útját. Ez lehet például vesekő, a hólyagban elhelyezkedő kő vagy daganat, a prosztata megnagyobbodása, vagy a húgyutakat elszorító külső elváltozások.

VESEKŐ

A kisebb kövek eltávozása sokszor szinte észrevétlen történik, de a nagyobb kövek komoly fájdalmat okozhatnak nem csak vizeléskor és a húgycsőben, de a derékban, a hasban is.

A MEDENCE GYULLADÁSOS BETEGSÉGEI

medence és a női reprodukciós szervek gyulladásos betegségeit nem csak a fájdalom megszüntetése miatt fontos kezelni, de azért is, hogy kivédhetők legyenek olyan esetleges következmények, mint a meddőség vagy a méhen kívüli terhesség.

PROSZTATAGYULLADÁS

A fájdalmas vizelésen túl a prosztatitisz okozhat medencetáji fájdalmat és fájdalmas ejakulációt is. A szervet akut és krónikus gyulladás is érintheti, amelyek közük a krónikus betegség az, amely 3 hónapnál tovább tart és nem feltétlenül reagál megfelelően az első kezelésekre, az akut pedig rövid, legfeljebb néhány hétig tartó betegség, amely jellemzően a kezelés elkezdését követően gyorsan gyógyul.

EZÉRT FONTOS AZ UROLÓGIAI KIVIZSGÁLÁS

– A húgycső fájdalmát természetesen ezen kívül még számos, ritkább ok is okozhatja, többek közt vaginális fertőzés, vagina gyulladás vagy a húgyhólyag daganatos megbetegedése.  Éppen ezért nagyon fontos, hogy ha valaki húgycső fájdalmat észlel, amely nem múlik el néhány nap alatt, esetleg még fokozódik is, mindenképpen forduljon orvoshoz – hangsúlyozza dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa. – A fájdalom mögött álló betegségek döntő részben jól kezelhetők, így mihamarabb születik diagnózis, annál gyorsabban megszabadulhatunk a kínzó érzéstől és annál kisebb lesz az esetleges szövődmények veszélye. 

Forrás: Urológiai Központ  , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/ilyen-okai-lehetnek-a-hugycso-fajdalomnak

AUTOIMMUN PAJZSMIRIGYBETEGSÉG – A LELKET IS MEGBETEGÍTI?

A közelmúltban megjelent kutatások abba az irányba mutatnak, hogy a Hashimoto-thyreoditiszben szenvedők körében magasabb a depresszió és a pánikbetegség előfordulása. Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa ezért arra figyelmeztet, hogy a pszichiátriai és az endokrinológiai betegek esetében különösen lényeges a kezelést komplex, holisztikus megközelítésben végezni.

A PSZICHIÁTRIAI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES OKAI ÉS TÜNETEI

pánikbetegség és a depresszió előfordulása világszerte nő, felnőttkorban mindkettő nők körében fordul elő gyakrabban. A depresszió hátterében biokémiai okok, örökletes és pszichológiai tényezők is ismertek, de a hormonális háttér szerepe is jelentős, a depressziós embereknek rendszerint igen magas a kortizol – stressz hormon – szintjük.
A depresszió tünetei:

– az érdeklődés beszűkülése

– alvászavarok

– a beteg szomorúnak érzi, könnyen elsírja magát

– önképe negatív, érdeklődése beszűkül

– motiválatlan, fáradtnak, lassúnak érzi magát.

A pánikbetegség kialakulásában a biológiai elmélet szerint felmerül a noradrenalin szerepe, de a betegeknél jellemző a fokozott szorongásérzékenység és a rossz megküzdési technikák alkalmazása is.
A pánikbetegség tünetei:

– fulladás érzés, légszomj

– mellkasi nyomás, szívdobogás

– remegés, hidegrázás, verejtékezés

– halálfélelem

– émelygés, zsibbadás.

AZ EZERARCÚ HASHIMOTO

Az autoimmun eredetű pajzsmirigy gyulladás kialakulásának pontos okai nem ismertek. Megjelenésében szerepet játszhat a genetika, a környezeti ártalmak – szmog, dohányzás – is. Elsősorban szintén nőket érint, gyakran épp szülés után jelennek meg az első tünetei.

A szervezet egy rossz immunválasz miatt olyan anyagokat kezd el termelni, amelyek ártanak a pajzsmirigynek, ami a szerv alul- (ritkábban túl-) működéséhez vezet. A Hashimoto tünetei attól is függenek, hogy alul-, vagy túlműködést okoz-e. Előbbi esetben jellemző a lassultság, fáradtság, hízás, erősebb és hosszabb menstruáció és székrekedés, míg utóbbi felpörgeti a beteget, álmatlanságot, fogyást, ritkuló havi vérzést és hasmenést okoz. Hajhullás és nyakfeszülés, rekedtség mindkét esetben előfordulhat.

KAPCSOLAT AZ ENDOKRINOLÓGIAI ÉS PSZICHIÁTRIAI KÓRKÉPEK KÖZT

A JAMA folyóirat korábbi számában jelent meg az a 19 174 résztvevővel végzett kutatás, amely az említett pszichiátriai betegségek eddig ismert kiváltó okai mellett egy új tényezőre hívta fel a figyelmet. Az adatok összegzése után ugyanis a kutatók megállapították, hogy az autoimmun pajzsmirigy gyulladásban érintettek körében lényegesen nagyobb a valószínűsége a depresszió és a szorongás, illetve a pánikbetegség kialakulásának. Balázs professzor szerint ezért a pajzsmirigybetegekben szükség van a pszichiátriai tünetek szűrésére és kezelésére egyaránt. A depressziós és a szorongásos betegeknél pedig célszerű a Hashimoto irányába is vizsgálódni.

„A laboratóriumi vizsgálatok előtt a beteg vizsgálata fontos és a laboratóriumi tesztek ezt nem helyettesítik. A beteg alapos kikérdezését követő kivizsgálás során a TSH mellett az FT3 és az FT4 mérését is el kell végezni, és a pajzsmirigy-peroxidáz antitesteket is meg kell határozni. Az érintett pácienseknél minél előbb személyre szabott kezelést kell alkalmazni, melyben a szokásos levotiroxin mellett a szelén kiegészítés segíthet javítani a hangulatot. Az antidepresszánsok megválasztásánál is körültekintően kell eljárni, a klasszikus triciklusos készítmények helyett pajzsmirigybetegek részére a szelektív szerotonin visszavétel-gátlók a megfelelő gyógyszerek.”

Forrás: Budai Endokrinközpont , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/autoimmun-pajzsmirigybetegseg-%E2%80%93-a-lelket-is-megbetegiti