ÚSSZA MEG A NYARAT TROMBÓZIS UTÁN

Mélyvénás trombózis után az érintettek gyakran panaszkodhatnak kisebb-nagyobb lábfájdalomra, dagadásra, melyet könnyű összekeverni egy újabb trombózissal. A panasz nyáron, a nagy melegben még erősebb, így a betegeket a hőség még jobban megviseli. Prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája a hasznos tanácsokat adott arra, hogy miként lehet elviselhetőbbé és biztonságosabbá tenni a nyarat.

LÁBFÁJDALOM ELLEN

Trombózis után sokan panaszkodhatnak lábfájdalomra, főleg a nagy melegben. Ekkor érdemes kompressziós harisnyát használni, még akkor is, ha már nem lenne muszáj. A keringés hatására felpezsdül, és a felületi vénákból a mélyebben fekvők felé terelődik a véráramlás. Ennek hatására a lábfájdalom enyhül/megszűnik, valamint az ödéma is eltűnik. Amennyiben valaki visszértágulatokkal is küzd, nekik is javasolt!

A szakértő azonban felhívja a figyelmet az ún. Poszttrombotikus szindrómára (PTS), melynek az egyik tünete a lábfájdalom, így ha a panasz több, mint 2 hónapig fennáll, akkor érdemes orvoshoz fordulni!

VIGYÁZZON A NAPOZÁSSAL

A legmelegebb órákban eleve tiltott a napozás – 10-15 óra között-, hiszen ekkor megnő a melanóma kialakulásának esélye. Ám ha valaki már átesett trombózison, más időszakokban is vigyázzon a napfürdőzéssel, hiszen a vénák kitágulnak, a vér pedig pangani kezd, ami elősegíti a vérrögök keletkezését. Mindezeken felül a visszerek állapotán is csak rontana, ami szintén fokozza a trombózis rizikóját!

Fontos, hogy a meleget a víz esetén is kerülje, vagyis a 34 foknál magasabb hőmérsékletű termálvizekbe ne ejtőzzön!

Infraszauna megengedett, de a 90oC-os finn szauna csak sokkal később és rövidebb időkre!

LEGYEN HIDRATÁLT

Sokan nem veszik elég komolyan a kellő mennyiségű folyadékfogyasztás hatását, pedig a dehidratáció számtalan negatív egészségügyi következménnyel járhat. Amennyiben valaki nem viszi be a kellő folyadékmennyiséget (ami nyáron akár több mint 3 liter is lehet), úgy a vér “besűrűsödik”, ami meleg ágya a vérrögöknek. Fontos, hogy a vízhajtó hatású italokat (kávé, tea, alkohol) inkább kerülje, mivel azok csak még jobban elősegítik a dehidratációt!

HOSSZÚ ÚT ELŐTT EGYEZTESSEN ORVOSÁVAL

Prof. Blaskó György, a Trombózis- és Hematológiai Központ véralvadási specialistája felhívja a figyelmet arra, hogy ha hosszabb útra indul (akár repülővel, akár busszal, akár autóval, ez mindegy) , és tud arról, hogy magasabb trombózis rizikóval rendelkezik, mindenképp kérje ki orvosa tanácsát a prevenciót illetően, ugyanis a több órás utazás jelentősen tovább növelheti a trombózis rizikóját! Ha szedi a véralvadásgátlót, úgy azt folytatni kell, ám ha már nem, úgy a kezelőorvos az Ön aktuális állapotát figyelembe véve ismét szükségesnek gondolhatja, hogy az utazási trombózis megelőzésére az út alatt antikoaguláns kezelésben részesüljön.

Forrás: Trombózis-és Hematológiai Központ , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/ussza-meg-a-nyarat-trombozis-utan

HOBBIFUTÓ? SPORTORVOSI TANÁCSOK A FUTÓSZEZONRA

Tavasszal, nyáron sokan belevágnak a szabadtéri futóedzésekbe, őszi versenyekre készülvén. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos a felkészülés és probléma esetén a kivizsgálás, kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.

JELÖLJÜK KI A CÉLT ÉS KÉSZÜLJÜNK RÁ! 

Mielőtt belevágnánk az egyre nagyobb terhelést jelentő edzésekbe, testileg, lelkileg fel kell készíteni magunkat erre az időszakra, különösen, ha előtte inaktív életmódot folytattunk. Testileg a cél, hogy egyre jobb alkalmazkodáshoz szoktassuk a szív- és érrendszert, a keringési-, a légzési-, és a mozgásszerv rendszert. Lelkileg pedig hasznos lehet, ha meghatározzuk azt a cél, amelyet el szeretnénk érni – legyen az 5 vagy 10 km, esetleg a fél- vagy teljes maraton.  
Az edzés lényege minden esetben, hogy a szervezet egy stresszhatásnak van kitéve, amelyhez egyre jobban alkalmazkodva javul a teljesítőképessége. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy betartsuk a fokozatosság elvét, ismerjük a saját korlátainkat és megtartsuk a terhelés- pihenés helyes arányát. Mivel a terhelés hatására lemerülnek a glikogénraktárak, roncsolódnak az izomrostok, megbomlik a szervezet elektrolit- és folyadékegyensúlya, romlik a perifériás vérkeringés és besűrűsödik a vér, mindenképpen szükség van regenerálódra ezeknek a folyamatoknak a megfordításához. Már 1-2 nap is elég lehet arra, hogy feltöltődjenek az energiaraktárak, így érdemes ezt kivárni, amíg újra laza izmokkal, kipihenten nekivágunk a futásnak. A fejlődés érdekében hasznos, ha edzővel vagy teljesítményoptimalizálással foglalkozó szakember segítségével dolgozzuk ki az edzéstervet.

AMIT NEM SZABAD KIHAGYNI: BEMELEGÍTÉS ÉS LEVEZETÉS

futás sportsérülés sportorvos

A futóedzések előtti bemelegítés nem csak azért fontos, hogy lazábban vegyük az akadályokat, de a sérülések esélyét is jelentősen csökkenthetjük ezáltal. (Ez természetesen nem csak a futásnál, hanem bármilyen sportnál igaz.) Kezdőknek ajánlatos bemelegítésként lendületesen gyalogolni, később ezt a lassú kocogás válthatja fel. Így serkentjük a szívműködést, a vérkeringést, a légzést, emelkedik az izomhőmérséklet, a hajszálerek pedig kitágulnak. Sokaknak segíthetnek a bemelegítő-krémek is. A levezetés is elengedhetetlen, hiszen lazítja az izomzatot, gyorsítja a regenerációt, javítja a későbbi teljesítményt. Nyújtáskor az izmokat statikusan, vagyis rugózó mozdulat nélkül nyújtsuk meg. Minden testhelyzetet 10-20 másodpercig tartsunk ki.

A FÁJÓS TÉRDET KÍMÉLNI KELL

Sokan a futóedzések hatására szembesülnek a térdfájdalommal, ami nyilván erősen befolyásolja az edzést, sőt akár a mindennapi életet is. Különösen azokat fenyegetheti a térdfájás, akiknél a porckopás, a kopásos ízületi gyulladás több rizikótényezője is megtalálható. Ilyen tényező lehet a túlsúly, a korábbi térdsérülés vagy műtét, illetve a családban halmozódó térdproblémák. Mindenképpen érdemes rászánni magunkat a testsúly rendezésére, hiszen a normál testsúly nem csak a térdekre ró kevesebb terhet, de számos más betegség kockázatát is csökkenti.
Akut fájdalmak idején a térdeket erősen megterhelő sportokat, például futást vagy a teniszt ajánlatos kiváltani tempós sétával és úszással. Persze a futás vagy a kerékpározás rajongóinak nem muszáj mindent feladniuk, de ehhez meg kell találniuk a fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés megfelelő formáit – ismerteti dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos. – Bizonyos térdfájdalmak esetén jól beválhat a lökéshullámterápia, amely beindítja a test öngyógyító mechanizmusait, élénkíti a vérkeringést és az anyagcserét. Ezáltal a kezelések nem csak a fájdalmat csökkentik, de a valódi okot szüntetik meg a sérült szövetek fokozatos regenerálásával. A kezelés során egy gél felvitele után a megfelelő kezelőfejjel a kijelölt helyre juttatunk egy nagy energiájú hullámot. Már az ekkor jelentkező enyhe fájdalom is jelezheti, hogy jó helyen zajlik a kezelés, ami sokszor már az első alkalommal hatékony, de az esetek többségében kúraszerűen hoz tartós eredményt. Szintén jó megoldás a hialuronsav tartalmú ízületi injekció. Ha ugyanis hialuronsavas gélt injektálunk az ízületi résbe, az csökkenti az ízületi folyadék belső súrlódását, tehát elősegíti a csúszást. Kifejezetten az ízületbe fecskendezzük ezt a készítményt, amely jelentősen csökkenti a fájdalmat, és visszaállítja az ízület kenését és lökéscsillapítását.

Forrás: FájdalomKözpont , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/hobbifuto-sportorvosi-tanacsok-a-futoszezonra_1

ERŐS SZÍVDOBOGÁS? MI OKOZHATJA A GYAKORI EKG ELTÉRÉSEKET?

Az EKG az egyik legfontosabb kardiológiai vizsgálat, amely számos eltérésre, zavarra fényt deríthet, és amelynek értelmezése kizárólag szakorvosi kompetencia. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a leggyakoribb okokat vette számba, amelyek eltéréseket okozhat a normál EKG-hoz képest.

MIRŐL ÁRULKODIK AZ EKG?

Az EKG vizsgálat során a készülék „görbéket” rajzol egy papírra, amely tulajdonképpen a szív elektromos tevékenységét ábrázolja. A vizsgálat során feltérképezhető a percenkénti szívverések száma, azok szabályossága, a szív ingerképzése, ingervezetése, károsodása, a ritmuszavarok, koszorúér betegség. Számos további faktor mellett az EKG-val információhoz lehet jutni a szívet alkotó kamrák falának nagyságáról, de az alkalmazott gyógyszerek szívműködést befolyásoló hatásairól vagy azok esetleges mellékhatásairól is. Veleszületett vagy szerzett vezetési zavarok, ritmuszavarok, elektrofiziológiai eltérések feltérképezése céljából alkalmazható a vizsgálat. Éppen ezért a nyugalmi EKG alapvető része a kardiológiai kivizsgálásnak.

MI TÖRTÉNIK A NYUGALMI EKG VIZSGÁLAT SORÁN?

Az EKG a végtagokon és a mellkason elhelyezett elektródákból gyűjti össze az elektromos jeleket, amelyeket görbeként ábrázol egy papírszalagon. A kardiológusok minimum 10, de komolyabb kivizsgálás esetén érdemes 12 elvezetéses EKG-t alkalmaznak, sőt további speciális elvezetéseket is használnak a 12 elvezetés mellett, mert ez nyújtja a legpontosabb képet a szív aktuális állapotáról. A nyugalmi EKG elvégzése semmiféle előkészületet nem igényel a páciens részéről, csupán a vizsgálat közbeni nyugalom a fontos, mert még a beszéd is befolyásolja az eredményt. A páciens hanyatt fekszik, csuklóira és bokáira  fémelektródát rögzítenek, 8-at mellkasra és 4-et a karokra, a bokákra. Az orvosok tisztában vannak azzal, hogy a nyugalmi EKG eredményei alapján a szív falvastagságára csak következtetni lehet, a billentyűk, nagy erek működéséről, a terhelés után jelentkező ingerületvezetési zavarokról szinte semmilyen tájékoztatást nem ad a vizsgálat. Ezért előfordulhat, hogy fizikai terhelés közben kell, hogy felvegyék az EKG-görbét, vagyis terheléses EKG-t végeznek.

MILYEN ELTÉRÉST JELEZHET AZ EKG?

Az EKG elérés nem feltétlenül utal arra, hogy a szívünk beteg, sokszor teljesen ártatlan jelenségre hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor van néhány eltérés, ami rendellenességre utalhat, és további kivizsgálást igényel. Íme, a leggyakoribbak:

SZABÁLYTALAN SZÍVVERÉS

Percenként 60-100 szívverés tekinthető tipikusnak, ha ennél lassabb vagy gyorsabb szívverést detektál az EKG, azt érdemes tovább elemezni, hogy kiderüljön a – gyakran ártatlan – ok.

SZABÁLYTALAN SZÍVRITMUS

Az EKG eltérések okát kardiológusnak kell megkeresnie.

Mindenkinek megvan a maga szívritmusa, amihez képes előfordulhat, hogy változást érzünk, mintha gyorsabban verne a szívünk, esetleg rebegés-szerű érzetünk van. Az EKG segít az orvosnak észrevenni a normál ritmustól való eltérést, de csak akkor, ha az épp a teszt alatt zajlik. Mivel erre kicsi az esély, ilyen esetekben sokszor 24 órás EKG vizsgálatot szoktak javasolni. 

ELTÉRÉS A SZÍV ALAKJÁBAN

Az EKG alapján az orvosnak elképzelése lehet arról, milyen erősen dolgozik a szív egy adott része. Egy eltérés arra is rámutathat, hogy a szív egy szekciója nagyobb vagy vastagabb a többinél. A megvastagodott szív arra is utalhat, hogy a szívnek meg kellett erősödnie, mert túl erősen kell pumpálnia a vért, aminek természetesen fontos megkeresni az okát.

ELEKTROLIT EGYENSÚLY ZAVAR

Az elektrolitok fontosak a szív kiegyensúlyozott működése szempontjából, ezért ha felborul például a kalcium, a magnézium, a nátrium vagy a kálium egyensúlya, az zavarokat okozhat a szívritmusban.

GYÓGYSZER MELLÉKHATÁS

Egyes gyógyszerek (például a béta-blokkolók és a nátrium csatorna-blokkolók) okozhatnak az EKG-n látható eltéréseket, ezért a vizsgálat elvégzése előtt végig kell beszélni az orvossal a rendszeresen szedett gyógyszerek listáját.

MAGAS VÉRNYOMÁS

Nem maga a magas vérnyomás eredményezi az EKG eltérést, hanem a következtében kialakult rendellenességek, például a szív izomzatának megvastagodása.

– A nyugalmi EKG olyan fontos és alapvető vizsgálat, amelyet évente érdemes lenne elvégeztetni mindazoknak, akik gyanús kardiológiai tüneteket tapasztalnak, stresszes életet élnek vagy a családjukban előfordultak már szív-érrendszeri betegségek, a leletek értelmezése és a szükséges további vizsgálatok elrendelése azonban mindig szakorvos feladata – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.

Forrás: KardioKözpont  , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/eros-szivdobogas-mi-okozhatja-a-gyakori-ekg-eltereseket

MI KERÜLJÖN AZ ÚTI PATIKÁBA?

A nyaralás tervezésénél gondoljunk arra is, hogy legyen kéznél kisebb rosszullétek, sérülések ellátásához szükséges eszköz és gyógyszer. Dr. Kádár János belgyógyász, immunológus, infektológus, az Immunközpont főorvosának segítségével összegyűjtöttük, mi az, amit érdemes az úti patikába készíteni.

VÉDEKEZÉS A VÉRSZÍVÓK ELLEN

Akár erdőben, akár a vízparton tervezzük a nyaralást, szúnyogokkal mindkét helyszínen nagyobb mennyiségben találkozhatunk. Szúnyogriasztó ezért mindenképp kerüljön a bőröndbe. Ne feledkezzünk meg a kullancsok elleni védekezésről sem. Velük már nem csak az erdőkben, hanem parkokban, játszótereken, de a kertben is találkozhatunk. A kullancs eltávolításához vigyünk magunkkal patikában kapható csipeszt.

GYOMORRONTÁS, SZÉKREKEDÉS, HASMENÉS ESETÉRE

Más népek konyhája, a strandbüfék kínálata és sok esetben már önmagában az utazás okozta stressz is kiválthat kellemetlen tüneteket. Az ilyen helyzetekben jó, ha kéznél van egy savlekötő, görcsoldó és hasfogó készítmény. A kellemetlen tünetek megelőzésére, már az utazás előtt is érdemes probiotikum kúrát tartani. Valakinél az idegen környezet székrekedést okozhat, ezért hashajtót is érdemes az úti patikába készíteni. Trópusi országba menve a háziorvos javaslatát érdemes lehet gyógyszert vinni bélbaktérium-okozta súlyosabb fertőzés esetére. Az igazán óvatosak vigyenek magukkal egy-két kis zacskóval olyan sókeveréket (patikában kapható), amely vízben feloldva egy nagyobb hasmenéses só- és folyadékvesztéskor jó szolgálatot tehet.

SÉRÜLÉSEK ELLÁTÁSA

Nem kell extrém sportokat űzni ahhoz, hogy a nyaralás alatt kisebb-nagyobb sérülésekre szert tegyünk. Elég egy óvatlan mozdulat, ha a cipő feltöri a sarkunkat vagy megvágjuk magunkat. Bőrfertőtlenítő spray, sebtapaszt, gézlap és rugalmas pólya jól jöhet ilyen esetekben. Ügyeljünk a sérülések megelőzésére is, a tengerparti nyaralásra készülők – különösen a köves, sziklás partszakaszokon – de feledkezzenek meg a vízi cipő viseléséről. Ha tengeri sünbe lépnek, az állat éles tüskéi komoly gyulladást is okozhatnak, a felépülés hosszadalmas, akár a nyaralás hátralévő részét is ágyban tölthetik.

NÁTHA ÉS ALLERGIÁS TÜNETEK LEKÜZDÉSÉRE

Nyáron leginkább a légkondicionálók okozhatnak kellemetlen légúti betegségeket. Ha az autóban túl hűvösre állítjuk, vagy magunkra irányítjuk, torokfájás, náthás tünetek jelentkezhetnek. Ezek kezelésében nyálkahártya lohasztó orrspray, tengervizes orrspray és torokfertőtlenítő cukorka, láz- és fájdalomcsillapító segíthet. Allergiás tünetek ellen antihisztamin tartalmú készítmények segíthetnek – akár a komolyabb viszketéssel járó, váratlanul megjelenő csalánkiütéses tüneteket is enyhíteni.

KRÉMEK ÉS GÉLEK

Nyaralás alatt ügyeljünk a fényvédelemre, használjunk a bőrtípusunknak megfelelő naptejet nem csak a strandon, hanem minden esetben, amikor a szabadban tartózkodunk. Ezzel együtt jó, ha van nálunk a leégés tüneteit csillapító, bőrnyugtató és napozás utáni regeneráló krém is. Bizonyos készítmények segíthetnek túrázás előtt az izmokat bemelegíteni, a reumás panaszokat enyhíteni, ficam, zúzódás kezelésében is. Hasznos lehet ilyen esetekre a hűtőben tartani, vagy hűtőtáskában magunkkal vinni jégzselét. Szükség esetén gyorsan lehűti a fájó vagy égő testrészt.

FONTOS!

• A rendszeresen szedett gyógyszereket ne felejtsük el időben felíratni!

• Kérdezzünk rá, nézzünk utána nem okoz-e valamelyik készítmény – például bizonyos fájdalomcsillapítók, szívritmus zavarra szedett és egyes pszichiátriai gyógyszerek, antibiotikumok – fényérzékenységet! Ha a gyógyszer cseréjére nincs mód, a napsugárzást kerülni kell, vagy fokozott óvatosság – UV-szűrős ruházat viselése – ajánlott.

• A napfény rontja a lupusz nevű autoimmun betegségben szenvedők tüneteit. A betegek figyelmét ezért minden esetben felhívjuk arra, hogy fokozottan ügyeljenek a fényvédelemre.

• Amennyire lehet, ügyeljünk a megelőzésre. A lábunkat a tengerben védjük cipővel, kerüljük a túlzott légkondi használatot és a legmelegebb órákban húzódjunk árnyékba.

• Kirándulások, strandolás során ne feledkezzünk meg a rendszeres folyadékfogyasztásról és a napszúrás elleni védekezésről – fejfedő viseléséről sem!

• Nyáron a gyógyszerek tárolásából is adódhatnak problémák. A magas hőmérsékletet sok gyógyszer nem bírja, a több órás autóút alatt elveszthetik hatásukat. A készítményeket ezért mindig előírásnak megfelelően tároljuk hűvös, napfénytől védett helyen, szükség esetén hűtőtáskában szállítsuk.

Forrás: Immunközpont , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/mi-keruljon-az-uti-patikaba

TROMBÓZISA VOLT? EZEK A SZÖVŐDMÉNYEK FENYEGETIK!

A mélyvénás trombózis a fokozott véralvadás miatt keletkező vérrögök miatt alakul ki, mely lábdagadással, livid elszíneződéssel és fájdalommal jár(hat). Az állapot akut ellátása kórházi beavatkozást igényel, majd utána fontos, hogy a beteg szorosan kövesse az orvos utasításait, hogy elkerülhetők legyenek az esetleges szövődmények. Prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája ezeket a lehetséges szövődményeket és azok megelőzését osztotta meg.

TÜDŐEMBÓLIA

mélyvénás trombózis legtöbbször az alsó lábszárban alakul ki, és nagy veszélye, ha a vérrög egésze vagy egy része leszakad, úgy a tüdőbe kerülve tüdőembóliát okoz. Ez a DVT (mélyvénás trombózis) rövidtávú legsúlyosabb szövődménye, és attól függően, hogy a tüdő mely artériáját milyen mértékben zárta el a vérrög, úgy életveszélyes is lehet. Megelőzése a trombózis akut terápiájához tartozik (a végtagot nem szabad mozgatni, vérrög oldása, műtét), valamint, ha valakinél nem áll fenn DVT, ám fokozott a rizikó, úgy véralvadásgátló terápia szükséges prevenció gyanánt.

POSZTTROMBOTIKUS SZINDRÓMA

A mélyvénás trombózis hosszútávú szövődményei közé tartozik a poszttrombotikus szindróma (PTS). Ez akkor alakul ki, ha a beteg nem kapja meg a megfelelő terápiát, a meghibásodott véna billentyűk és az INR nem mozog a megengedett 2-3 között. Ekkor nagy eséllyel 5-8 éven belül a trombózis után fellép a PTS, mely ödémával, visszerekkel, fájdalommal, érzészavarral jár, megnő egy újabb trombózis esélye, ráadásul a rossz vénás keringés miatt akár fekély is képződhet.  Hogy ez elkerülhető legyen, nagyon fontos a trombózis okának megszűntetése, a keringés helyreállítása, meghatározott ideig tartó kompressziós terápia, egészséges életmód, szükség esetén fogyás, valamint személyre szabott véralvadásgátló kezelés- mondja prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája

KRÓNIKUS PULMONALIS HYPENTENSIO

Míg a PTS gyakori szövődménye a mélyvénás végtagi/agyi/stb. trombózisnak, addig a krónikus pulmonalis hypertensio már jóval ritkább, ám annál veszélyesebb. (Ez viszont elsősorban a tüdőembóliának a késői szövődménye). A pulmonalis hypertensio lényegében a kis vérkör magas vérnyomása, így a tüdő artériái fokozott igénybevételnek vannak kitéve, melyek egy idő után megvastagszanak és beszűkülnek (előbb a kisebbek, később már a nagyobbak is). Ennek veszélye, hogy kompenzálásként a szívre nagyobb teher nehezedik, mivel fokozott munkára kényszerül, így előbb-utóbb a szív károsodása is fellép. Jellemző tünetei közt a nehézlégzés, szédülés, fáradékonyság, ájulás, elkékült ajkak, boka körüli ödéma, hasban felszaporodó víz. Sajnos a tünetek fokozatosan romlanak, és általában halállal végződik az állapot. A kialakult állapotnak hatékony gyógyszeres kezelése még nincs (ún. hordozható perfusorral lehet prosztacyclin származékkal kísérletezni). A végállapot megelőzésére tüdőtranszplantáció indokolt.

Forrás: Trombózis-és Hematológiai Központ , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/trombozisa-volt-ezek-a-szovodmenyek-fenyegetik

ÚSSZA MEG A NYARAT INTIM FERTŐZÉSEK NÉLKÜL

A nyár az intim fertőzések szempontjából kockázatos időszak, és sokan vannak azok, akik emiatt a hűsítő strandolásokból is kimaradnak. Hogy ne kelljen a kellemetlen panaszokkal küzdenie, dr. Hetényi Gábor, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza hasznos tanácsokat adott arra vonatkozóan, miként lehet elkerülni a hüvely fertőzéseit.

A VÍZPARTON

A nyári kánikula ellen sokan vízpartra menekülnek, hogy valamelyest elviselhetőbb legyen a hőség. A természetes vizek bár kevésbé veszélyesek a fertőzések szempontjából, ám ott is elővigyázatosnak kell lenni. Fontos a nedves fürdőruha szárazra cserélése, főleg azoknál, akik hajlamosabbak a hüvelyi panaszokra, hiszen a meleg, nedves közeg kedvez a káros mikroorganizmusok elszaporodásának.

STRANDON, USZODÁBAN

Amennyiben nincs a közelben természetes víz, úgy sokan a környéken lévő strandokra mennek. Ezek vizét legtöbbször klórral vagy egyéb erős fertőtlenítőszerrel fertőtlenítik, hogy megakadályozzák a kórokozók elszaporodását. Igen ám, de ez a hüvely ph-ját fenntartó lactobacillusokra is káros hatással van, így ha azok elpusztulnak, úgy a hüvely savas kémhatása lúgos irányba terelődik. Emiatt csökken a hüvely védekező rendszere és zöld utat kapnak a baktériumok, gombák. Sajnos vannak, akik erre kifejezetten érzékenyek, és a strandolás szinte egyet jelent nekik a hüvelyfertőzéssel. Ők lehetőleg természetes vízbe csobbanjanak, vagy strandolás előtt alkalmazzanak lactobacullus-helyreálló kúrát prevenció gyanánt!

Mindezeken kívül természetesen számukra is nagyon fontos a fürdés után a fürdőruha cseréje, valamint célszerű lezuhanyozni is!

FESZTIVÁLOKON

Ha nyár, akkor fesztiválszezon. Sajnos az ilyen helyeken több veszély is leselkedik ránk, így jobb elővigyázatosnak lenni az intim egészség terén is. Az ilyen helyeken mobil wc-k sorakoznak, melyekre ráülni vétek, hiszen megannyi kórokozó van jelen az ülőkéken. Ha nem akarja magát combizomból tartani, akkor használhat eldobható, direkt wc ülőkére való papírt, melyek szinte bármelyik nagyobb drogériában beszerezhet.

A másik, amire nagy gondot kell fordítani a fesztiválozás alatt, az az óvszerrel való védekezés, hiszen ekkor fellángolhatnak “mini szerelmek”. A szexuális fertőzések elleni legjobb védekezés az óvszer használata.

HA MÁR MEGTÖRTÉNT A BAJ

A fertőzések esetén több készítményt is alkalmazhatunk, attól függően, hogy bakteriális, gombás, esetleg vírusos a probléma- mondja dr. Hetényi Gábor, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza. A tünetek és szükség esetén a tenyésztés alapján az orvos meghatározza a fertőzés típusát, majd megfelelő készítményt ajánl. Nagyon fontos, hogy a kezelés végeztével lactobacillus-helyreállító kúrán vegyen részt a páciens, hiszen az alkalmazott készítmények a hüvely flórájára is negatív hatást gyakorolnak , nem csak a káros mikroorganizmusokra.

Forrás: Nőgyógyászati Központ , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/ussza-meg-a-nyarat-intim-fertozesek-nelkul

ILYEN TÜNETEKKEL JELENTKEZIK AZ ÍZÜLETI GYULLADÁS

Az ízületi gyulladás számos szerteágazó tünetet okozhat, a reggeli ízületi merevségtől a duzzanatig. Dr. Selyem Réka MSc, a FájdalomKözpont reumatológusa azokra a lehetséges problémákra hívta fel a figyelmet, amelyekkel mindenképpen ajánlatos orvoshoz fordulni.

AZ ÍZÜLETI GYULLADÁS ÁLTALÁNOS ÉS ÍZÜLETENKÉNT JELENTKEZŐ TÜNETEI

Az ízületi gyulladás (osteoarthritis) során saját immunrendszerünk támadja meg az ízületet borító porcot. A betegség legjellegzetesebb tünete az érintett ízület fájdalma, mozgásának nehézsége és duzzanata. Az is tipikusnak mondható, ha a páciens felkelés után közvetlenül merevnek érzi az ízületet és ez az érzés min. 1 óráig fennáll.  További általános tünet lehet még:

  • kemény tapintatú kinövés jelentkezik az ízületen,
  • a porcok fokozatos károsodása miatt egyre nehézkesebbé válik az ízület mozgatása,
  • gyulladás jelentkezik az ízület körüli szövetben,
  • az ízület megduzzadhat, melegebbé, érzékenyebbé válhat.

Ugyanakkor dr. Selyem Réka elmondásából kiderül, hogy néhány embernél nem jelentkeznek ennyire jellegzetes tünetek, esetleg csak olyan, enyhe jelek utalhatnak a problémára, mint az ízület által kiadott pattogásszerű hang, vagy ennek és 1 óránál rövidebb ideig tartó reggeli ízületi merevség. Az ízületi gyulladás bármely ízületet érinthet, leggyakrabban azonban a kezekben, lábakban, térdekben, csípőkben, esetleg a deréknál vagy a nyaknál jelentkezik. Mire figyelhetünk fel az egyes testrészeknél?

TÉRD

Az ízületi gyulladás hatékony kezelése reumatológus feladata.

Jellemzően mindkét térdet érinti a probléma, hacsak nem sérülés vagy más speciális kondíció alakult ki az ízületben. A térdfájdalom mozgáskor, különösen lépcsőzéskor jelentkezik, de nyugalomban is fokozódhat pl. autoimmun eredet esetében. Gyakran nehezen vagy egyáltalán nem képes a páciens kinyújtani a lábát.

CSÍPŐ

Minden olyan mozdulatnál jelentkezik a fájdalom, amikor a csípőnek is mozdulnia kell, például a kocsiba való be- és kiszálláskor vagy cipőkötéskor, de gyakran pihenés során sem múlik el. A csípőízületi gyulladás érdekes módon kisugárzó fájdalmat okozhat a térdben, és ritkábban a combban, a fenékben és a bokában.  

KEZEK

Az ízületi gyulladás leginkább a hüvelykujj tenyérhez közel eső részénél, illetve az ujjak középső vagy a körömhöz legközelebb lévő ízületnél jelentkezik. Az ujjízületek merevsége, fájdalma, megduzzadása mellett a fogási képesség romlása is felhívhatja a betegségre a figyelmet, a páciensnek nehezére eshet megfogni például a papírlapot. Ha a gyulladás a csukló környékét is érinti, nehéz lehet többek közt az írás, a kulcs elforgatása.

FONTOS AZ IDŐBEN ELKEZDETT KEZELÉS

– Ha valóban felállítjuk az ízületi gyulladás diagnózisát, tájékoztatni kell a pácienst, hogy ez egy progresszív betegség, ami azt jelenti, hogy az állapot idővel romolhat – mondja dr. Selyem Réka MSc, a FájdalomKözpont reumatológusa. – Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a tüneteket időben kezeljük, a fájdalmat csökkentsük, a mozgástartományt a lehetőségek szintjéig visszaállítsuk. A végső soron szóba jöhető műtéten kívül kezelési lehetőségként felmerül az immunrendszer téves túlműködésének elnyomása ún. immunszupresszív készítményekkel, a gyulladáscsökkentő injekciók vagy gyógyszerek alkalmazása, a fizikoterápiás eljárások, az orvosi lézer kezelés és az orvosi kollagén injekció. Mivel pedig osteoarthritis esetén nagy hangsúlyt kap a szövődmények megelőzése is, erre ugyanúgy külön figyelmet kell szentelni, mint a mozgás szabadságának fenntartására, elsősorban gyógytornával, ízületvédelemmel.

Forrás: FájdalomKözpont , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/ilyen-tunetekkel-jelentkezik-az-izuleti-gyulladas

KÖTŐHÁRTYA-GYULLADÁS: FERTŐZÉS VAGY ALLERGIA OKOZZA?

Kötőhártya-gyulladás több okból is jelentkezhet. Allergiaszezonban gyakori, hogy az allergén pollenek okozzák. Tüneteiről és kezeléséről dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológust, a Budai Allergiaközpont orvosát kérdeztük.

AZ ALLERGIÁS EREDETŰ KÖTŐHÁRTYA-GYULLADÁS

A kötőhártya a szemgolyót és a szemhéj belső oldalát borító vékony hártya. Ez az, ami elsőként érintkezik a külvilággal és a szembe jutó apró szennyeződéseket, kórokozókat és polleneket is felfogja. A kötőhártya könnyen begyulladhat, elég hozzá, ha piszkos kézzel megdörzsöljük a szemünket, de allergiásoknál a levegőben terjedő virágpor is kiválthatja a jellegzetes tüneteket.

„Az allergiás eredetű kötőhártya-gyulladás esetében megfigyelhető a szezonális ismétlődés: az adott allergén növény pollenszórásának idején jelentkeznek a tünetek. A szemek viszketnek, vörösek, könnyeznek, jellemző a nem gennyes váladékozás és szemhéj duzzanat is kialakulhat. A kellemetlen tünetek akár egész évben is jelentkeznek, kiváltó okként ilyenkor felmerül a lakáson belüli allergének – például háziállatok szőre – szerepe.”

A tüneteket a szénanáthához hasonlóan, ez esetben is az allergén hatására a szervezetben gyulladást keltő anyagok – például hisztamin – felszabadulása okozza. Az értágító hatás az orrnyálkahártyán orrdugulást, orrfolyást idéz elő, a szemben pedig az allergiás kötőhártya-gyulladás tüneteinek megjelenéséhez vezet.

BAKTÉRIUM VAGY VÍRUS EREDETŰ KÖTŐHÁRTYA-GYULLADÁS

A kiváltó ok ez esetben valamilyen, a szembe került kórokozó. Ilyen esetben nagyon fontos a mielőbbi kezelés, mivel a kötőhártya-gyulladás ezen típusa nem pusztán kellemetlen, de nagyon fertőző is, közösségben gyorsan terjed.

„Ha azt látjuk, hogy a szemből gennyes váladék ürül, akkor nagy valószínűséggel nem allergiás eredetű a szemgyulladás. Jellegzetes különbség még, hogy az allergia mindkét szemnél egyaránt tüneteket okoz, míg a fertőzés első tünetei rendszerint csak az egyik szemen jelentkeznek.”

HOGYAN KEZELHETŐ?

Fertőzéses eredetű kötőhártya-gyulladással szemészhez kell fordulni. Megfelelő hatóanyagú szemcsepp, krém segítségével lehet megszüntetni a tüneteket. Allergiás eredetű kötőhártya-gyulladás kezelésében allergológus tud segíteni. Allergiavizsgálattal meg lehet határozni, hogy pontosan mi az, ami a tüneteket kiváltja. Ha egyéb szénanáthás tünetek is jelentkeznek, akkor rendszerint szteroid orrspray és antihisztamin készítményeket kell szedni. Gyulladáscsökkentő szemcseppekkel enyhíteni lehet a viszketést és a könnyezést. Tartós kezelésként szóba jöhet az allergén specifikus immunterápia, mely 3-5 éves kezelés alatt, akár 10-12 évre is megszünteti az allergiás tüneteket. A javulás már a kezelés első évében is jelentős, különösen az orr- és szemtünetek terén.

Forrás: Budai Allergiaközpont , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/kotohartya-gyulladas-fertozes-vagy-allergia-okozza

MIRE FIGYELJENEK NYÁRON A HISZTAMIN INTOLERANCIÁSOK?

Hisztamin intolerancia esetén a szervezetben csökkent a hisztamin lebontó DAO enzim termelődése, emiatt bizonyos ételek fogyasztása kellemetlen tüneteket okozhat az érintetteknél. A diéta alatt több élelmiszert kerülni kell, emellett bizonyos gyógyszerek is gondokat okozhatnak. Dr. Sárdi Krisztina gasztreoneterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa összefoglalta, hogy a nyári időszakban mi szokott leginkább nehézséget okozni a betegeknek.

FRISS GYÜMÖLCSÖK ÉS ZÖLDSÉGEK SZEZONJA

Nagyon nehéz ellenállni az ínycsiklandó eperillatnak, az ízletes málnának vagy a pirosló kerek paradicsomoknak, de a hisztaminmentes diétában ezek és a friss padlizsán és spenót is sajnos tiltólistás ételnek számítanak. Egyéni érzékenységtől is függ, hogy kinél, milyen mennyiség okoz panaszokat, ám fogyasztásuk a legtöbb esetben hisztamin intoleranciás tünetek megjelenésével jár.

„Légúti tünetek – orrfolyás, orrdugulás, tüsszögés mellett – bőrpír, csalánkiütés, fej- és torokfájás, puffadás és hasmenés, hányás a leggyakoribb panasz. A tünetek rendszerint a magas hisztamin tartalmú ételek elfogyasztását követően pár órán belül megjelennek. Erősségük attól is függ, hogy az adott személynél mennyi DAO enzim termelődik. Valakinél csak csökkent, ezért fordulhat elő, hogy akár azonos mennyiségű magas hisztamin tartalmú étel is eltérő súlyosságú tüneteket okoz.”

NYÁRI BETEGSÉGEK KEZELÉSE

Még a legmelegebb hónapokban is megfázhatunk, például a légkondicionáló nem megfelelő használata miatt légúti betegség vagy a strandszezonban gyakori húgyúti fertőzések miatt kell antibiotikumot szednünk. Emellett a betegségek, a hőség vagy a frontok miatti fejfájásra szedett fájdalomcsillapító is okozhat kellemetlen tüneteket. Ezek a gyógyszerek azonban gátolhatják a DAO enzim működését, emiatt szedésük alatt még fokozódó tünetekre számíthatunk. Vérnyomáscsökkentők, reuma elleni szerek, nyugtatók és szívgyógyszerek is okozhatnak ilyen tüneteket.

TENGERI HERKENTYŰK AZ ÉTLAPON

Nyaralás alatt szívesen próbálunk ki új ízeket, a tengerparton pedig adott, hogy friss tengeri herkentyűket kóstolunk meg. Sajnos hisztamin intoleranciásként ez nem a legjobb választás, a rákok, kagylók és egyéb tengeri gerinctelenek magas hisztamin tartalmuk miatt okozhatnak panaszokat.

GRILLEZÉS HISZTAMIN INTOLERANCIÁVAL

Nyáron szívesen grillezünk a szabadban, erről hisztamin intoleranciásként sem kell lemondanunk. Ügyelni kell azonban az alapanyagok megválasztására. A megvásárolt húsokat vagy halakat minél előbb dolgozzuk fel, állás közben ugyanis a hűtőben is felszaporodhat bennük a hisztamin. A szárított és füstölt húsféléket kerüljük magas hisztamin tartalmuk miatt. A chili, a ketchup, bolti fűszerkeverékek nem ajánlottak a diétában, helyette natúr fűszereket használjunk ízesítésre.

MILYEN ITALOKAT FOGYASSZUNK?

A nyári hőségben sem javasolt a citrusfélék fogyasztása, kerülendő ezért a limonádé, de a fekete tea, a kávé és a paradicsomlé, kakaós italok fogyasztása sem javasolt. Magas hisztamin tartalmú alkoholok a borok, (főleg a vörösbor) minél idősebb, annál magasabb a hisztamin tartalma, a sörök és a pezsgő.

Forrás: Budai Allergiaközpont , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/mire-figyeljenek-nyaron-a-hisztamin-intoleranciasok

SZÉGYELLI AZ ERŐS IZZADÁST? A HYPERHIDROSIS ORVOSOLHATÓ

A verejtékezés fontos élettani mechanizmus, hiszen a párolgás hőt von el, vagyis a test az izzadással hűti magát. A túlzott verejtékezés, a hyperhidrosis azonban igen kellemetlen lehet, azonban dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus szerint van rá megoldás.

TERMÉSZETES VAGY KÓROS IZZADÁS

A testünkben működő kétféle verejtékmirigy közül a nagy mennyiségű sós verejték kiválasztásáért felelős ekkrin típusúak főként a tenyéren, talpon és a homlokon találhatóak, a háton jóval kevesebb van. Az apokrin, azaz az illatmirigyek a hónaljakon, a nemi szervek környékén, a szemhéjakon, a száj és az orrnyílások környékén helyezkednek el, számuk jóval alacsonyabb.
A hónalj fokozott verejtékezéséért elsősorban az ekkrin mirigy a felelős, amelynek stressz hatására fokozódik a tevékenysége. És bár a kellemetlen szagot jórészt az apokrin mirigy bomlástermékei és egyes ételek, italok, gyógyszerek, ruhából kioldódott anyagok okozzák, az ekkrin mirigy tevékenysége miatt kialakuló nedvesség teremt remek táptalajt a baktériumoknak. A dezodorok pedig csupán a baktériumok által okozott szagokat fedik el, nem csökkentik magát az izzadást. Az izzadásgátlóként hirdetett termékek az ekkrin mirigy kivezető csövében húzzák össze a pórusokat, így valóban csökkentik a verejtékezést. Ezek túl gyakori használata azonban irritációhoz vezethet, sőt a hónaljban igen kellemetlen verejtékmirigy-gyulladás alakulhat ki.

A FOKOZOTT VEREJTÉKEZÉS OKAI

– Becslések szerint a lakosság legalább 1 százalékát érinti a kóros izzadás, amely lelki problémákhoz, akár depresszióhoz is vezethet. Ráadásul a főként tenyéren, talpon és hónaljban jelentkező izzadást a stressz csak fokozza, vagyis minél kellemetlenebbül érezzük magunkat az izzadás miatt, annál erősebben fogunk izzadni – mondja Borbola doktornő. – A hyperhidrosisnak nevezett jelenség normális hőmérsékletnél jelentkező fokozott verejtékezés az egész testen, vagy csak bizonyos részeken. Az egész test izzadása mögött állhat gyors lázcsökkenés, elhízás, pajzsmirigytúltengés, sokízületi gyulladás, köszvény, tbc, menopauza, de bizonyos gyógyszerek is okozhatják, mint a szteroidok, szalicilátok. Jellemzően a tenyér és a talp izzad feszültség, stressz esetén, bár, ha féloldali verejtékcsorgást tapasztalunk, sürgősen forduljunk orvoshoz, ugyanis ez idegrendszeri-beidegzési zavarra utalhat. Ugyanakkor a hyperhidrosis mögött sokszor semmiféle orvosi ok nem áll, ilyenkor úgynevezett idiopatikus, ismeretlen eredetű túlzott izzadásról beszélünk.

Hogyan szabadulhatunk meg az erős izzadástól?

A túlzott izzadás bőrgyógyászatilag kezelhető.

– Nem mindegy, mivel mosakszunk. A lúgos szappanok, tusfürdők rontják a bőr savas vegyhatását, így könnyebben szaporodhatnak a baktériumok. Javasolt az enyhén savas pH-jú tisztálkodószerek használatára.
– Ha az izzadást stressz okozza, és kizárhatók a belgyógyászati betegségek, alkalmazhatók bizonyos nyugtatók, antidepresszánsok, és természetes a stresszoldó módszerek is hatásosak lehetnek.
– Elsősorban a hónalj és egyes esetekben a tenyér, a talp túlzott izzadásának kezelésére alkalmazható a Botox injekció. Ez az eljárás akár egy évig tartó hatást is eredményezhet. A nagyon pici tűvel végzett, hónaljanként 20-30 szúrással járó kezelés minimális kellemetlenséggel jár, aminek enyhítésére kezelés előtt érzéstelenítő krémmel kenjük be a bőrt. A fokozott izzadás Botox kezelése kb. 20 perces beavatkozás, amelynek csak igen ritkán van mellékhatása. Az injekció beadása után 3-5 nappal kezd érvényesülni a hatás, két hét alatt alakul ki a kívánt eredmény. Az izzadásgátló hatás általában 8-10 hónapig tart, ezután a kezelés biztonságosan megismételhető – ismerteti dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus.

Forrás: Dermatica , https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/szegyelli-az-eros-izzadast-a-hyperhidrosis-orvosolhato