MI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE AZ ANYAJEGYSZŰRÉSBEN?

A teljes testtérképes anyajegyszűrés keretében ma már támaszkodhatunk a mesterséges intelligencia segítségére is. Az „okos” program ugyanis az anyajegyről készült korábbi képpel összevetve a legkisebb eltérésekre is felhívja a figyelmet és osztályozza is azokat a veszélyességi skálán. Dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza az új technikát mutatta be.

A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA KÉT FONTOS ELŐNYE

A bőrgyógyászati diagnosztikában komoly előrelépést jelent a mesterséges intelligencia megjelenése, amely a gyakorlatban a FotoFinder Moleanalyzer pro® készülékre fejlesztett speciális szoftvert jelent. A program sokoldalú elemzésre képes, illetve mély tanulási algoritmussal működik, így képes a példákból és tapasztalatokból „tanulni”, ami óriási előny az anyajegyszűrés területén. Fejlesztése során 100 algoritmust alkalmaztak az olyan tulajdonságok azonosítására, mint a forma, a szerkezet, a szín. A rendelkezésre álló algoritmusok körülbelül 800 diagnosztizált melanoma képét vetették alá teljes körű elemzésnek, majd a többváltozós statisztikai analízis folyamán lehetségessé vált a jóindulatú és rosszindulatú elváltozások közötti különbségek megállapítása.
Ez a technika két ok miatt lehet nagyon fontos.

  • Az egyik, hogy a teljes testtérképes anyajegyszűrő eszköz képes két, különböző időben készült képet összehasonlítani, mérni tudja az anyajegy méretét, felismeri annak szerkezetét és színbeli változásait. Az elemzéseket akár párhuzamosan is képes elvégezni.
  • A másik, hogy ezzel a vizsgálattal nem szükséges olyan időpontot várni, amikor a szakorvos is jelen van, így a felismerés nagyon gyorsan megtörténhet. Ugyanakkor tudni kell, hogy a számítógéppel támogatott diagnosztikai módszer, az úgynevezett bőrrák előszűrés nem helyettesítheti az orvosi diagnosztikát, előbbit csak második véleménynek kell tekinteni. A számítógép azonban képes felhívni az orvos figyelmét a szokatlan elváltozásokra, és gyorsan sor kerülhet egy személyes kivizsgálásra is.

TULAJDONKÉPPEN MIT ELEMEZ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA?

  • mesterséges intelligenciával ellátott program egyszerre két képet tud betölteni és vizsgálni, összehasonlítani.
  • Kiküszöböli a zavaró tényezőket, például a szőrszálakat a képről.
  • Megpróbálja az anyajegy határait pontosan elhatározni, ami az egyik legnehezebb feladat. Ha ez nem sikerül, akkor javaslatot tesz, de akár manuális beállítással is lehetséges a határok meghatározásának korrigálása.
  • Az átmérőket megmérve kiszámítja az anyajegy felületi területét és körméretét.
  • Az anyajegy szabályosságát úgy értékeli, hogy megfigyeli az elváltozás határait.
  • Az anyajegy szerkezetét és színeit is értékeli.
  • A diagnosztikai algoritmusok alkalmazásával egy fehér-sárga-piros skálán sorolja be az elváltozást és jelöli annak jóindulatú vagy rosszindulatú voltát.

– Amit a program fehér színnel jelez, arról tudhatjuk, hogy tipikus, nem veszélyes bőrképlet. Sárga színnel jelzi a kissé atípusos elváltozást, amit mindenképpen ellenőrizni kell egyeztetett időközönként. A piros színű jelzés felveti a rosszindulatúság gyanúját – ismerteti dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza. – Természetesen a program által készített képeket és elemzéseket minden esetben bőrgyógyász szakorvos is ellenőrzi, akár szakorvosi rendelésre, akár bőrrák előszűrésre jelentkezik be a páciens.

KINEK JAVASOLT A BŐRRÁK ELŐSZŰRÉSEN RÉSZT VENNI?

  • Aki azt tapasztalja, hogy az anyajegye színe, alakja vagy mérete megváltozott.
  • Akik valamilyen ok miatt szeretnének mielőbbi diagnózist kapni.

Rózsa doktornő hangsúlyozza, hogy a rosszindulatú elváltozások, adott esetben a melanoma mielőbbi diagnosztizálása, a kóros anyajegy eltávolítása és az esetleges kezelés a teljes gyógyulás feltételei. Az automatizált bőrrák előszűrés éppen a gyorsaságával jelent komoly segítséget, hiszen az így készült fotókhoz online szakorvosi értékelés is tartozik, amely alapján megnyugodhat a páciens, illetve szükség esetén akár gyorsabb személyes konzultációra is sor kerülhet.

Forrás: Anyajegyszűrő Központ, https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/mi-a-mesterseges-intelligencia-szerepe-az-anyajegyszuresben

KOMBINÁLT TERÁPIÁVAL MEGSZABADULHATUNK A TÉRD, A VÁLL, A SAROK FÁJDALMÁTÓL

Legyen szó a nem csak sportolókat érintő ugrótérdről, a meszes vállról vagy a sarokcsonti kinövésről, nem kell együtt élni a fájdalommal és a korlátozott mozgással. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont fájdalomspecialistája, sebész, a neurálterápia – és a HKO / TCM szakorvosa az úgynevezett kombinált terápia hatékonyságát magyarázta el.

NEM CSAK SPORTOLÓK SZENVEDNEK UGRÓTÉRDTŐL

Tipikusan az ugrással járó sportágak képviselőinél jelentkezik ez a probléma, igen gyakori röplabdázóknál, kosárlabdázóknál, ugrószámok gyakorlóinál. Bár a tünetek sokszor gyulladásra engednek következtetni, az ultrahang, oldalirányú röntgen vagy az MR-vizsgálat segítségével fény derülhet a valódi okra, vagyis a patella-ín eredési zónájának degeneratív elváltozására. A beteg a térdkalács (patella) fájdalmára, nyomásérzékenységére panaszkodik, amelyet eleinte csak a terhelés vált ki, de később a fájdalom állandósulhat.
Enyhébb panaszok esetén ajánlatos pihenni, fizikoterápiát, gyógytornát alkalmazni, és megfelelő terheléssel, bemelegítéssel arra törekedni, hogy elkerülhető legyen egy súlyos következmény, a patella-ín szakadása.   

EZÉRT NEHÉZ MOZGATNI A MESZES VÁLLAT

Amikor kalcium rakódik le a váll egyes részein – főként a Rotátor-köpenyen – kialakul az úgynevezett meszes váll. A kalciumlerakódás eleinte nehezen észlelhető, de mivel jelentős fájdalmat, mozgásbeszűkülést okoz, az alapos vizsgálat után fény derülhet a tünetek okára. A jegelésen túl szóba jöhet kortikoszteroid injekció.

GYULLADÁST ÉS FÁJDALMAT IS OKOZHAT A SAROKCSONTI KINÖVÉS

Vállfájdalom, sarokfájdalom és térdfájdalom esetén is hatékony a kombinált terápia.

A csontkinövések a test azon pontjain alakulnak ki, ahol a csont dörzsöli az izmot vagy az inakat. Emiatt a csont érintett pontja rendellenes növekedésnek indul, és ennek következményeként a környező szövetek begyulladhatnak. A saroksarkantyúnak két típusa különböztethető meg: a Haglund-sarok, vagyis hátsó sarkantyú és a sarokcsont sarkantyú, vagyis talpi sarkantyú.
A Haglund-sarok igen gyakran a nem megfelelő cipő hátsó részének nyomása miatt alakul ki, erre a terület kipirosodása, szemmel látható gyulladása is utalhat. A sarokcsont sarkantyú a sarok talpi részén képződhet, a fájdalom is ott jelentkezik. A rizikófaktorok közé tartozik még az álló munka, a túlzott megerőltetés és a túlsúly is. Mindezek hatására a fájdalom olyan kifejezett lehet, hogy a beteg minden lépést csak kínlódva képes megtenni. Ezért és az esetleges törés vagy daganat kizárása végett is minél előbb szakorvosi segítséget kell kérni. 

HATÉKONY SEGÍTSÉG A KOMBINÁLT TERÁPIA

Az ilyen, nehezen megfogható esetekben rövid- és hosszú távú célokat is fel kell állítanunk a kezelésben – hangsúlyozza dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont fájdalomspecialistája, sebész, a neurálterápia – és a HKO / TCM szakorvosa. – Gyors enyhülést hozhatnak a helyileg beadott gyulladáscsökkentő injekciók, de érdemes hosszú távon is gondolkozni. Igen jó eredményeket lehet elérni ugyanis a célzottan megválasztott kollagén készítmények kúraszerű alkalmazásával. A kollagén egy zselatinos fehérje, amely megtalálható a porcokban, ízületekben, ínakban és csontokban. Ez a természetes fehérje támogatja testünk elsődleges szöveteinek struktúráját.  Ez a kezelés a gyakorlatban 4-6 alkalmas injekciós terápiát jelent, amit egy kis szünet után 4-6 alkalom lökéshullám terápia követ. Ez utóbbi egy természetes alapokra épülő eljárás, amely oldja a mozgásszervi fájdalmat okozó triggereket, élénkíti a vérkeringést és az anyagcserét, és nem csak a fájdalmat csökkenti, de a sérült szövetek regenerálásával a kiváltó okot is megszüntetheti. Szintén hosszú távon hozhat jó eredményeket a szakember irányításával végzett funkcionális gyógytorna. Végső soron a fájdalom nagymértékben csökkenthető, akár megszüntethető, a betegek mozgásszabadsága visszanyerhető, ezáltal pedig jelentősen javítható az életminőség.

Forrás: FájdalomKözpont, https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/kombinalt-terapiaval-megszabadulhatunk-a-terd-a-vall-a-sarok-fajdalmatol

ÁTMENETI, VAGY TARTÓS LAKTÓZÉRZÉKENYSÉG?

A laktózérzékeny beteg szervezete nem tudja megemészteni a tejcukrot, mivel a lebontásához szükséges enzim hiányzik, vagy működése lecsökkent. A laktózérzékenyésg lehet átmeneti vagy végleges, a kettő közti különbségekről és okokról dr. Hidvégi Edit gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa nyilatkozott.

A LAKTÓZÉRZÉKENYSÉG TÜNETEI

A tejcukor lebontását a vékonybélben termelődő laktáz enzim végzi. Ennek hiányában a szervezet képtelen a tejcukrot megfelelően megemészteni. A problémára általában hasi diszkomfort érzés hívja fel a figyelmet, a tej fogyasztását követő, általában egy-két óra elteltével.

  • hasfájás
  • intenzív bélhangok
  • puffadás
  • hasmenés

A panaszok erőssége egyénenként eltérő, a szervezetben termelődő laktáz mennyiségétől függ: minél kevesebb az enzim, a tünetek annál gyakrabban és erősebben jelentkeznek.

A KOR ELŐRE HALADTÁVAL EGYRE GYAKORIBB

A tejcukor érzékenység legritkább formája olyan genetikai rendellenesség miatt alakul ki, amely esetén egyáltalán nem termelődik laktáz a vékonybélben. A tünetek ilyen esetben már születéskor jelentkeznek, újszülött korban diagnosztizálják.

Az elsődleges laktóz érzékenység ezzel szemben felnőtteknél jelentkezik, az életkor előrehaladtával ugyanis természetes módon is csökken a laktáz enzim termelődése a szervezetben. Egyéni érzékenységtől függően bárkinél megjelenhetnek a tünetek, a magyar felnőtt lakosság 20-30%-ának van tejcukor bontási zavara.

ÁTMENETI LAKTÓZÉRZÉKENYSÉG

A felsoroltak mellett létezik a tejcukor érzékenységnek egy harmadik formája is, ez a másodlagos laktóz érzékenység. Ez általában fertőzések, például akut bélfertőzések, bakteriális, vagy vírusos hasmenések, gyulladásos bélbetegségek következtében jelentkezik, de előfordulhat antibiotikumos kezelések után is. Ilyen esetekben a laktózt tartalmazó termékeket csak az alapbetegség gyógyulásáig el kell kerülni.

DIÉTÁVAL ÉS ENZIMPÓTLÁSSAL KEZELHETŐ

A tejcukor érzékenység kilégzéses hidrogén teszttel és kizárásos diétával – a tejtermékek átmeneti ideig történő teljes elhagyásával – igazolható. A kezelése laktózmentes diétával történik, laktózmentes tejet, savanyított tejkészítményeket továbbra is az étrendbe lehet illeszteni: sajt, túró, joghurt, kefír a tűrőképességnek megfelelő mértékben fogyasztható. A diéta mellett a laktáz enzim tabletta, vagy cseppek segítségével is pótolható, ami jó megoldás lehet például étteremben, vagy vendégségben, ha a beteg nem biztos az adott étel laktózmentességében.

Forrás: Budai Allergiaközpont, https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/atmeneti-vagy-tartos-laktozerzekenyseg

MELLKASI FÁJDALOM SPORTOLÁS UTÁN? EZÉRT KELL KIVIZSGÁLNI

Ijesztő érzés lehet a sport közben vagy után jelentkező mellkasi fájdalom, amelynek azonban számos egyszerű, könnyen megoldható oka is lehet. Dr. Müller Gábor, a KardioKözpont szakorvosa elmondja, melyek azok a jelek, amelyeknek mégis fontos utánajárni.

EGYSZERŰ OKOK IS OKOZHATNAK MELLKASI FÁJDALMAT

Hobbi- és élsportolóknál is előfordul, hogy edzés során vagy után szokatlan tüneteket tapasztalnak magukon, amelyek, ha nem egyértelmű a forrásuk (mint például izomhúzódás vagy izomláz, trauma), gyakran ijedtségre adhatnak okot. Ilyen lehet többek közt a szédülés, a szívtájékon érzett nyomás, a nehézlégzés, a gombócérzés a torokban, a mellkasi fájdalom vagy égő érzés. Ilyen esetben érdemes először végiggondolni az legegyszerűbb okokat, ami sport közben mellkasi panaszokat okozhat.

  • Nem kellő felkészültség, túl erős edzés

Aki kezdőként túl nagy fába vágja a fejszét,hirtelen emeli a terhelést könnyen panaszos lehet.. Érdemes átmenetileg visszavenni a tempót és a terhelést.

  • Edzés előtti étkezés, savas reflux

Ha az edzés előtt közvetlenül eszünk vagy nehezebb ételeket fogyasztunk, a terhelés során megnövekedett nyomás gyomorégést is okozhat, ami mellkasi fájdalomhoz is vezethet. (Érdemes tudni azt is, hogy a reflux akár szívinfarktusszerű tüneteket is produkálhat.) Mindenesetre edzés előtt néhány órával már nem ajánlott nehéz éteket vagy túl sok ételt fogyasztani.

  • Izomgörcs

Csakúgy, mint a test bármely izma, a bordákat körülvevő izmok is begörcsölhetnek. Ez általában erős lokális fájdalom, amit a dehidráltság tovább fokozhat. Ezért tehát gondoskodni kell az edzés előtti, alatti, utáni vízpótlásról, a mellkasi izmok erősítéséről és a megfelelő légzési technikáról is.

BETEGSÉGEK A HÁTTÉRBEN

Ha sport közben mellkasi fájdalom jelentkezik, azt ki kell vizsgáltatni.

Előfordulhat, hogy a sport közben és után jelentkező mellkasi fájdalom oka a tüdőben keresendő, ez lehet például egy még nem diagnosztizált vagy nem megfelelően kezelt asztma. Mivel azonban más ok is okozhat ilyen tünetet, ha többször jelentkezik ilyen panasz, esetleg légzési nehézség is társul mellé, mindenképpen érdemes kivizsgáltatni.
– Az esetek egy kisebb részében szívproblémák is okozhatnak edzés kapcsán jelentkező mellkasi fájdalmat. Fokozottan igaz ez a 40 évnél idősebb sportolókra, náluk már a koszorúér-betegség valószínűsége is nagyobb, jelentkezhetnek az ún. iszkémiás szívbetegség különféle formái, amelyek a mellkasi fájdalomtól a hirtelen szívhalálig sok állapotot, betegséget magukban foglalnak. Fontos megjegyezni, hogy pl. örökletes szívbetegségekkel egészen fiatal korban is számolni kell. A hajlamosító alapbetegséggel (például (magas vérnyomás, cukorbetegség, stb.) rendelkezőkre fokozottan kell odafigyelni. Magas vérnyomással élőknek különösen fontos a jól felépített, okos sportolás, az adott fizikai aktivitást pedig ajánlatos abbahagyni, ha a páciens pulzusa az egyénileg megállapított, ideális szint fölé szalad, ha szédül, légszomjat, mellkasi nyomást, extra szívütést tapasztal – hangsúlyozza dr. Müller Gábor, a KardioKözpont kardiológusa. – Vagyis bizonyos jelek, problémák esetén mindenképpen fontos kardiológiailag tisztázni, mi is húzódik meg pontosan a háttérben.

MILYEN, SPORT KAPCSÁN JELENTKEZŐ TÜNETEK ESETÉN FORDULJUNK SZAKEMBERHEZ?

  • Mellkasi panaszok: szorítás, fájdalom.
  • Szédülés, pillanatnyi eszméletvesztés.
  • Erős szívdobogás érzés (akár terheléstől függetlenül).
  • Csökkenő vagy stagnáló teljesítmény.
  • Az elvárthoz képest lassabb fejlődés.
  • Hosszabb regenerációs idő.
  • Szorongás, nyugtalanság érzés.
  • Terhelésre jelentkező fulladás.
  • Családban öröklődő szív-érrendszeri betegség. 

Forrás: KardioKözpont, https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/mellkasi-fajdalom-sportolas-utan-ezert-kell-kivizsgalni

SZÁJSZÁRAZSÁGGAL, FOGPROBLÉMÁKKAL KÜZD? CUKORBETEGSÉG IS OKOZHATJA!

A 2-es típus cukorbetegség alattomos kór, hiszen gyakran semmilyen tünetet nem okoz, csak akkor, ha már valamilyen szövődmény fellépett. Ilyenek lehetnek pl. a szájüregi problémák. Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa azokat a panaszokat ismerteti, melyek diabéteszre hívhatják fel a figyelmet.

diabétesz jellemző tünetei közé tartozik a szájszárazság, a csökkent nyáltermelés és a gyakori az ínyduzzanat, melyek következtében a száj nyálkahártyája fokozott kockázatnak van kitéve a különböző fertőzésekkel szemben.

A magasabb vércukorszint miatt ugyanis nagyobb a fertőzésveszély, a káros mikroorganizmusok gyorsabban szaporodnak el.  Ekkor nemcsak a vér, hanem a nyál cukortartalma is megnő, ami fokozottan hajlamosít a fogszuvasodásra, különböző fog, fogágy betegségek és szájnyálkahártya-elváltozásokra.

A magas vércukorszint ráadásul lassítja a sebgyógyulást és a csontosodás is zavart szenved. Éppen ezért fontos, hogy a cukorbetegségben szenvedők rendszeresen, lehetőleg fél évente járjanak fogászati szűrésre!

Szájszárazság

A cukorbetegek sokszor tapasztalhatnak szájszárazságot, kevesebb nyáltermelést. Ennek oka többrétű lehet: okozhatja pl. a fokozottabb folyadékvesztés, dehidratáció, a diabétesz miatt fellépő veseelégtelenség, hiperglikémia, de akár gyógyszer mellékhatása is lehet! A szájszárazság nem csak kellemetlen, hanem veszélyes is, hiszen ezáltal nő a fertőzésveszély, mivel a nyál segít megelőzni a káros mikroorganizmusok elszaporodását, tisztán tartja a szájüreget, semlegesíti a savakat. Ráadásul ekkor könnyebben berepedezhetnek az ajkak, a száj szélei is, mely igencsak fájdalmas érzés!

Fogíny/fogágy gyulladás

Nem ritka, amikor visszatérő fogíny-vagy fogágy gyulladás hívja fel a figyelmet a cukorbetegségre. A magas vércukorszint – ahogy már említettük- kedvez a kórokozók elszaporodásának, ami miatt gyulladás alakulhat ki. Ennek tünetei a vörös íny, fájdalom/érzékenység, gyakori fogínyvérzés, szájszag.

Gombás és egyéb fertőzések

A fertőzések nem csak a fogakat/fogínyt érinthetik, de lényegében bármit, így a szájüreg egyéb részét is, ezért gyakoribb a cukorbetegeknél az afta és a szájpenész is. Ráadásul a kialakult sérülések is nehezebben gyógyulnak be, így egy-egy probléma akár krónikussá is válhat! A fertőzésekre leginkább azok figyeljenek, akik amellett, hogy diabétesszel küzdenek, fogprotézist is viselnek, hiszen, ha rosszul tisztítja, az még nagyobb mértékben növeli a fertőzésveszélyt- mondja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Fogak elvesztése

Legsúlyosabb esetben a cukorbetegség a fog(ak) elvesztését is okozhatja, hiszen egy súlyos gyulladás, fogínysorvadás, csontpusztulás következtében a fogak meglazulnak, majd kiesnek.

EZEKET TEGYE A FOGAI EGÉSZSÉGÉÉRT

  • megfelelő kezeléssel tartsa kordában vércukorszintjét

       •    fontos az étrend: dietetikus által előírt szénhidrátszegény, vitamindús, rostban gazdag étrendet kövessen

  • félévente járjon fogászati szűrésre
  • rendszeresen szabaduljon meg a fogkőtől
  • használjon fogmosás után fogselymet
  • megfelelően tisztítsa fogait

Forrás: Cukorbetegközpont, https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/szajszarazsaggal-fogproblemakkal-kuzd-cukorbetegseg-is-okozhatja

ENDOKRINOLÓGIAI KISOKOS- MI MIT JELENT?

Az endokrinológiai a belső elválasztású mirigyekkel és azok zavaraival foglalkozó tudományág. Napjainkban egyre több embernél diagnosztizálnak különböző hormonzavarokat, így érdemes tisztában lenni néhány fogalommal, rövidítéssel, melyek a leggyakrabban bukkannak fel a betegek életében. Dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa ezeket szedte össze.

BELSŐ ELVÁLASZTÁSÚ MIRIGYEK

A szervezet hormonjait mirigyek termelik. Ezen mirigyeknek 2 fő csoportját különböztetjük meg: léteznek külső elválasztásúak (exokrin) és belső elválasztású mirigyek (endokrin). A hormonok lényegében a testünk mozgatórugói, így igen változatos tüneteket okozhatnak azok zavarai (ráadásul a generált problémák lehetnek enyhék és igen súlyosak is).  A belső elválasztású mirigyeink a következők: Pajzsmirigy, agyalapi mirigy (hypophysis), hypothalamus, mellékvese, hasnyálmirigy szigetsejtjei, petefészek, here, mellékpajzsmirigy.

OGTT

Terheléses vércukorvizsgálatot jelent, mely során megvizsgálják az éhomi, 60 és 120 perces glükóz értékeket. Segítségével diagnosztizálásra kerülhet a diabetes, különböző prediabetes-es állapotok. Ha a vizsgálatok kiegészülnek az inzulin értékekkel is, úgy IR (inzulinrezisztencia) fennállására is fény derülhet, melyet szintén kezelni szükséges.

T3, T4, TSH

Ezek a legfontosabb hormonok, melyek a pajzsmirigy funkcióiról adnak pontosabb képet. A8 T3 és a T4 a pajzsmirigy hormonjai, míg a TSH a pajzsmirigy stimuláló hormon- ez serkenti a T3 és a T4 termelődését. Sok helyen csupán a TSH szintjét mérik, ám pontos diagnózist a T3 és a T4 birtokában lehet mondani. A legjobb, ha mindezt kiegészíti az ATPO szintjének ellenőrzése is, ami esetleges gyulladásra, autoimmun folyamatokra utal.

HIPOFÍZIS

A hipofízis az agyalapi mirigyet jelenti. A belső elválasztású mirigyek karmesterének is nevezik, hiszen számos hormon termelésére hatással van. Hátsó és elülső lebenye is termel hormonokat: a hátsó oxitocint és vazopresszint, míg az elülső jóval többet (TSH, prolaktin, LH, FSH, növekedési hormon, ACTH). A hipofízis gyakori betegsége a hipofízis daganat (ez jóindulatú is lehet). Növekedési zavarok, teherbeesési problémák, indokolatlan tejcsorgás, pajzsmirigyzavarok jelezhetik a problémát- mondja dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

PCOS

PCOS (policisztás ovárium szindróma) az az állapot, amikor a petefészekben több apró ciszta keletkezik. Ekkor nem jön létre domináns tüsző, helyette több kisebb-nagyobb ciszta. Az egyik leggyakoribb női endokrin zavar, és hátterében gyakran inzulinrezisztencia áll. Tünetei közt meddőség, menstruációs zavarok, pattanások, fokozott szőrösödés és hajhullás figyelhető meg. Kezelése életmódterápiával és/vagy gyógyszerrel történik.

PAJZSMIRIGY SZCINTIGRÁFIA

A pajzsmirigyzavarok diagnosztikájánál van szerepe. Izotópvizsgálatnak is nevezik, melynek során a mirigy működését, szerkezetét vizsgálják. Ekkor radioaktiv izotópot intravénás injekcióval juttatnak be, és azt figyelik, milyen intenzitással épül be. Segítségével elkülöníthetők egymástól a meleg és a hideg göbök, továbbá megfigyelhető az autoimmun Basedow-kór is.

Forrás: Budai Endokrinközpont, https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/endokrinologiai-kisokos-mi-mit-jelent

PRAKTIKÁK SÜTEMÉNYEKHEZ IR ESETÉN

Sajnos igen sokaknál áll fenn inzulinrezisztencia, melynek terápiájában a legfontosabb a megfelelő életmód követése, ami személyre szabott diétát és rendszeres testmozgást is magában foglal. Éppen ezért lehet nehéz az átállás az édesszájúaknak, hiszen úgy gondolják, búcsút inthetnek a finomságoknak. Pedig, ha a megfelelő alapanyagokból készítik el a süteményeket, akkor olykor egy kis bűnözés belefér a szigorú étrendbe. Szabó Lucia, a Budai Endokrinközpont dietetikusa az alábbi tanácsokat osztotta meg.

FEHÉR LISZT HELYETT

Azok, akik friss IR-esek, sokszor nem tudják, hogy milyen lisztet is használjanak sütéshez. Hiszen a legtöbben a teljes kiőrlésű lisztre állnak át, hiszen lassú felszívódású szénhidrát lévén tökéletes választás. Igen ám, viszont sok süteményhez nem illik, hiszen túlságosan tömörré válik így a finomság. Szerencsére ma már több liszt közül lehet választani, melyek remekül beilleszthetők a diétába, ráadásul az édességek elkészítéséhez is különleges állagot vagy éppen plusz ízt adnak. Ilyen többek között a kókuszliszt, zabliszt illetve a mandulaliszt. Jó ötlet lehet továbbá, ha ezeket a liszteket különböző arányban keverik egy-egy sütemény készítésekor.

Nagyon jó alternatíva az is, ha a sütemény alapja teljes kiőrlésű, cukormentes vajas keksz kis vajjal vagy margarinnal összeaprítva, így még a sütéssel sem kell bajlódni.

INKÁBB ENERGIAMENTES ÉDESÍTŐSZEREKET HASZNÁLJON

IR diéta esetén alap a cukor elhagyása- ennek helyettesítésére számtalan termék van forgalomban, melyek két fő csoportja a természetes és a mesterséges édesítőszerek. Sütéshez érdemes olyat választani, amely energiamentes, tehát felszívódó szénhidrátot nem tartalmaz, így ennek a szénhidráttartalmával nem szükséges számolni. Ilyenek megtalálhatóak mind a mesterséges mind a természetes édesítőszerek között, például az eritrit, stevia és ezek kombinációja, vagy a mesterséges édesítők zöme, amelyek ciklamáttal vagy aceszulfám-k-val készülnek. A természetesek hóállóak is, a mesterséges édesítőszereknél azonban érdemes a csomagolást átböngészni, hogy hőálló-e a termék, avagy sem

Sajnos elsőre csak keveseknek sikerül eltalálni a megfelelő arányokat, ám pár alkalom után mindenki kitapasztalja, hogy az általa választott alternatívákból milyen mennyiségeket érdemes használni. Célszerű utánanézni az édesítőszerek édesítőerejének is. A stevia körülbelül 30-szor édesebb a répacukornál, míg az eritrit édesítő ereje csupán 60-80%-a. A mesterséges édesítőszerek akár több százszor is édesebbek a répacukornál, így belőlük igencsak kis mennyiség is elegendő.

A LEGNAGYOBB MUMUS: PISKÓTA

A piskótatészta elkészítése sokaknak nagy mumusnak számít, hiszen akkor az igazi, ha könnyű és jól feljön (valamint nem esik össze). IR esetén keverheti a fehér-és a teljes kiőrlésű lisztet, de még jobb, ha inkább zabpehely-vagy kókuszliszttel készíti, hiszen azokból remek piskótatésztát lehet sütni. Továbbá érdemes vizes piskótatésztát készíteni az alacsonyabb szénhidráttartalom miatt- tanácsolja Szabó Lucia, a Budai Endokrinközpont dietetikusa.

RÉTESEKHEZ

Rétestésztát – ha valaki nem egy igazi konyhatündér- a boltokban szokta megvenni az ember. Viszont arra érdemes figyelni, hogy ez a legtöbb esetben fehér lisztből készül! Ám nem kell lemondania egy finom almás rétesről, hiszen már egyre több helyen kapni teljes kiőrlésű lisztből készült réteslapokat, ha nem akar otthon bajlódni azok elkészítésével.

Forrás: Budai Endokrinközpont, https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/praktikak-sutemenyekhez-ir-eseten

PREDIABETES- INNEN MÁR CSAK EGY LÉPÉS A CUKORBETEGSÉG

Nem csak a diabetes-t, hanem az azt megelőző állapotokat is komolyan kell venni, ugyanis kezelés nélkül rövid időn belül 2-es típusú cukorbetegséggé nőhetik ki magukat. Dr. Borus Hajnal, a Cukorbetegközpont diabetológusa elmondja, hogy lehet elkerülni a nagyobb bajt.

EMELKEDETT VÉRCUKOR ÉRTÉKEK

prediabetes egy olyan kóros állapot, melynek során a vércukor értékek bár még nem érik el a diabetes diagnózisához szükséges határt, ám a normálisnál már magasabb tartományban mozognak. Ennek oka legtöbbször a helytelen életmódban keresendő, ugyanis a betegek nagy része nem mozog eleget, nem megfelelő a táplálkozása, valamint túlsúllyal is küzd. A prediabetes “csupán” egy jelzés, miszerint az illető a cukorbetegség kapujában van- éppen ezért kell nagyon óvatosnak lenni, mivel  a helytelen életvitel folytatásával 2-es típusú cukorbetegség alakulhat ki. Szerencsére, ha az illető betart néhány fontos szabályt, úgy nem csak a közérzetét javíthatja, hanem visszafordíthatja az elindult folyamatot is.

ELSŐ AZ ÉLETMÓD

Bár a legegyszerűbbnek a gyógyszerszedés tűnhet, ám még a már kialakult diabetes esetén is az elsődleges terápia az életmódorvoslás. Így a prediabetes (IR, IGT vagy IFG), kezelése a személyre szabott diétával és a rendszeres testmozgás beiktatásával kezdődik. Vizsgálatok szerint ekkor akár 50-60%-kal csökkenthető a cukorbetegség kialakulásának esélye. Sokan nem gondolnák, de a helyes stresszkezelés valamint a cirkadian ritmus betartása (éjszaka alszunk és nappal vagyunk tevékenyek) is bizonyítottan javítja szénhidrát anyagcserénket.

Nézze meg, mit eszik

Az életmód terápia egyik pillére a személyre szabott diéta. A cukor és a finomított pékáruk kiiktatásán kívül az étkezés alapja a gyors és a lassú felszívódású szénhidrátok megfelelő napszaki elosztása, valamint a napi étkezés szénhidrát/kalória maximalizálása. Nagyon fontos a rejtett cukrok elkerülése is, valamint olyan apró konyhai, főzési “trükkök” elsajátítása, melyek lassítják a felszívódást (pl. habarás teljes kiőrlésű liszttel, pürésítés elkerülése). Figyeljünk arra is, hogy amennyire lehet, természetes alapanyagokat használjunk, valamint, hogy kerüljük a túlzottan feldolgozott ill. finomított élelmiszereket. A kevesebb összetevő sokszor jobb.

Amennyiben a diétás tanácsokat betartja, úgy a vércukor értékek nem emelkednek meg túlzott mértékben, ráadásul elkerülhetők így a nagyobb éhségrohamok is, mivel a lassú felszívódású ételek  hosszabb időre megakadályozzák a vércukorszint esését, így tartósabb teltségérzetet biztosítanak. Ennek hatására a beteg testsúlya is csökkenhet, mely igen fontos kóros értékek csökkentéséhez- mondja dr. Borús Hajnal, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Mozogja le vércukor szintjét

A diéta mellett jelentős vércukor csökkentő hatása van a mozgásnak is. Edzés során ugyanis több glükózt használ fel a szervezet (hogy biztosítsa az üzemanyagot a testnek), és ilyenkor csökken az inzulinigény is, ami szükséges a glükóz sejtekbe juttatásához. Így csökken az inzulinrezisztencia is.

VAN, HOGY GYÓGYSZERRE VAN SZÜKSÉG

Amennyiben az életmódterápia, valamint a célzott táplálékkiegészítők kevésnek bizonyulnak, úgy gyógyszeres kezelést  (metformin) javasolhat az orvos. Az ADA javallata alapján (American Diabetes Association), amennyiben az értékek javulnak, úgy a gyógyszer előbb-utóbb elhagyható- természetesen a diétát/mozgást ugyanúgy tartani szükséges.

Forrás: cukorbetegkozpont.hu, https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/prediabetes-innen-mar-csak-egy-lepes-a-cukorbetegseg_2

VISZKETÉS KIÜTÉS NÉLKÜL? ÍME, 8 LEHETSÉGES OK

A viszketés és a kiütések gyakran együtt jelentkeznek meg a bőrön, de ez nem minden esetben van így. Dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus azokat a gyakori okokat vette számba, amelyek kiütés nélküli viszketést eredményezhetnek.

A DIAGNÓZIS A KOMOLYABB BETEGSÉGEK KIZÁRÁSA MIATT IS FONTOS

– Nagyon gyakran ártatlan okok húzódnak meg a viszketés, mint tünet mögött, de fontos, hogy ezt szakorvos diagnosztizálja, hiszen ki kell zárnunk az olyan ritkább okokat, mint például az idegek, a vese, a máj, a pajzsmirigy egyes betegségei – hangsúlyozza dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus. – A pontos diagnózis felállításához éppen ezért figyelembe kell vennünk számos körülményt, például, hogy állandóan vagy időszakosan jelentkezik-e a viszketés, a teljes testet érinti vagy csak bizonyos területet, enyhe vagy erős viszketésről beszélünk-e, mióta tart, van-e konkrét kiváltó oka. Az alapos kikérdezés és vizsgálatok után mondhatjuk ki, mi okozza a tünetet és milyen kezeléssel tudunk rajta segíteni. 

8 LEHETSÉGES OK A VISZKETÉS MÖGÖTT

SZÁRAZ BŐR

Nagyon gyakran a száraz bőr kezd viszketni, különösen a hidegebb hónapok során. Ez sokszor együtt jár a pikkelyes felszínnel is. Ilyen esetben a gyakori, rendszeres hidratáláson túl a bőrgyógyász életviteli tanácsokat és megfelelő, speciális készítményeket is ajánlani tud. 

ROVARCSÍPÉS

Szúnyog, pók, ágyi poloska és más rovarok is ejthetnek olyan csípést, amely viszketést és irritációt okoz. Az esetek döntő többségében ezek semmiféle kezelést nem igényelnek, de ha a viszketés nem múlik néhány nap alatt, esetleg romlik, vagy a csípés helye felülfertőződik, érdemes megmutatni orvosnak. 

GYÓGYSZER MELLÉKHATÁS

Viszonylag gyakori, hogy bizonyos gyógyszerek szedése (főként receptköteles opioid származékok, magas vérnyomás gyógyszerek) esetén viszketés jelentkezik mellékhatásként, kiütésekkel vagy anélkül. Erről mindenképpen beszélni kell azzal az orvossal, aki elrendelte a kezelést, amelyen esetleg ezért módosíthat, vagy más módon enyhíthet a viszketésen.

IDEGI RENDELLENESSÉGEK, BETEGSÉGEK

Bizonyos idegeket is érintő rendellenességek, betegségek akár viszketést is okozhatnak, ilyen például a stroke, a cukorbetegség vagy a herpesz vírus okozta betegség után jelentkező neuralgia. Az idegeket érintő sérülések következményeként is jelentkezhet ilyen panasz. Ilyenkor a neurológus vagy az adott szakorvos kezelése szüntetheti meg a tünetet.

VESEBETEGSÉG

A vesebetegség, különösen előrehaladott stádiumban, okozhat bőrviszketést, bár ennek konkrét kiváltó oka még nem teljesen ismert. Ebben az esetben nem csak a nefrológust, de a bőrgyógyászt is ajánlott felkeresni, mert az alapbetegséget figyelembe véve elrendelhető a viszketést enyhítő gyógyszeres kezelés.  

MÁJBETEGSÉG

Az olyan májbetegségek, mint a cirrózis és a hepatitis okozhatnak viszketést, amely gyakran a tenyéren és a talpon a legkínzóbb. Néhány betegnél a meleg és az éjszaka fokozza a tünet súlyosságát. Ezt mindenképpen szakorvosnak kell kezelnie.

BŐRDAGANAT

Bár a bőrdaganatok nem feltétlenül járnak szignifikáns tünetekkel, korai jelként néha jelentkezhet a viszketés. Akár erről a panaszról, akár más gyanús változásról van szó, a bőrgyógyászati ellenőrzés mindenképpen fontos, főként a korai felismerés miatt.

HODGKIN LIMFÓMA

A nyirokrendszer daganatos megbetegedése – más jellegzetes tünetek mellett – akár viszketést is okoz, de ebben az esetben természetesen elsősorban az alapbetegséget kell kezelni.

Forrás: Dermatica, https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/viszketes-kiutes-nelkul-ime-8-lehetseges-ok

A STRESSZ IS RONTJA AZ ASZTMÁS TÜNETEKET

Nemrég járt orvosnál, légzésfunkció rendben, az asztma gyógyszerek jól beállítva, de az utóbbi időben mégis egyre többször fullad, köhög, mintha visszatértek volna az asztmás tünetek? Dr. Tárnok Ildikó tüdőgyógyász, a Tüdőközpont orvosa egy lehetséges kiváltó okra hívja fel a figyelmet.

STRESSZ ÉS ASZTMA

Munkahelyi, családi vagy iskolai feszültségek, problémák? Amikor valaki stresszhelyzetbe kerül, tapasztalhatja, hogy az asztmás tünetei fellángolnak. A stressz ugyanis fokozza az asztmás tünetek súlyosságát, gyakoriságát és időtartamát.

„Az erős érzelmek légszomjat, légzési nehézséget okozhatnak, emiatt kiválthatják az asztma tüneteit, de rontják a betegek állapotát azáltal is, hogy fokozzák az érzékenységet az asztmát kiváltó egyéb tényezőkkel – például allergének, füst, magas páratartalom, hideg – szemben. Aki a tartós stresszt egészségtelen szokásokkal próbálja oldani – dohányzás, alkoholfogyasztás, stb. – szintén megnöveli az asztma súlyosbodásának kockázatát.”

A STRESSZ ÁLTAL KIVÁLTOTT ASZTMA TÜNETEI

Például egy vizsga előtt is előfordulhat, hogy az asztma átmeneti romlását tapasztaljuk, ám ezek a panaszok rendszerint a stresszhelyzet megszűnésével el is múlnak. A tartós stressz vagy szorongás hatása azonban már hosszabb távon jelentkezik, az érintettek az alábbi tünetekről számolnak be:

  • szorítás a mellkasban
  • zihálás, légzési nehézség, légszomj
  • sípoló légzés
  • fáradékonyság, csökkent fizikai terhelhetőség
  • köhögés.

HOGYAN KEZELHETŐ?

A legjobb megoldást természetesen a stressz kerülése jelentené, ám ez a való életben aligha kivitelezhető. Ha elkerülni nem is tudjuk, de kezelni meg lehet tanulni. Ebben például légzőgyakorlatok, meditáció és a jóga is segíthet, de érdemes több módszert kipróbálni, a lényeg, hogy találjunk módot a kikapcsolódásra, relaxációra.

Nagyon lényeges az asztma akcióterv betartása. Ha a tüneteink erősödnek, kövessük az ott leírtakat, hogy az asztmás rohamot megelőzzük. Figyeljük magunkat, vezessünk tüneti naplót! Ha azt tapasztaljuk, hogy vizsgaidőszakban mindig nehezebb a légzésünk, egyeztessünk kezelőorvosunkkal, hogy a következő alkalommal már tudjuk, hogyan kell a gyógyszeres kezelést módosítani, hogy a tüneteket megelőzzük. Tartós stresszhelyzetben is konzultáljunk soron kívül, hiszen többnyire ilyenkor is szükség van a gyógyszeradagok módosítására.

Forrás: Tüdőközpont, https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/a-stressz-is-rontja-az-asztmas-tuneteket