FÁJ A NYAKA? 7 TIPP A FÁJDALOM ELLEN

A nyakunk nem csak sérülés vagy rossz mozdulat miatt fájdulhat meg, de akár a helytelen tartás vagy akár egy „elalvás” is okozhat fájdalmat. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, a neurálterápia – és a HKO / TCM szakorvosa hasznos tippekkel szolgál a probléma kezelésére, megelőzésére.

A LEGFONTOSABB, HOGY TUDJUK, MITŐL FÁJ

A nyakfájdalom okát kezelni kell, a fájdalmat pedig gyorsan csökkenteni.,

nyaki fájdalom igen gyakori azoknál, akik munkájukból eredően sokat terhelik, esetenként túlterhelik a vállövet, vagyis például a számítógépes munkát végzőknél, a kozmetikusoknál, fodrászoknál. Ezen kívül azonban sok más tényező is hajlamosít a nyakfájásra, a tartós hideghatástól a nem megfelelő párnáig vagy akár a teljesen más jellegű, nem mozgásszervi betegségekig.
– Akár akut, akár krónikus nyakfájdalomról van szó, az első, legfontosabb lépés a szakorvos felkeresése, hiszen tudnunk kell, pontosan mi okozza a panaszt. A diagnózis birtokában pedig már számos, hatékony segítő módszer közül választhatunk – hangsúlyozza dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, a neurálterápia – és a HKO / TCM szakorvosa. – A kezelés magában foglalhatja a lokális fájdalomcsillapítást, gyógytornát, és olyan természetes hatású eljárásokot, mint az orvosi kollagén injekciókúra, a lökéshullám terápia és a neurálterápia. Az előbbi javítja a szövetek működését és felépülését, azonnali fájdalomcsillapító hatást képes kiváltani. Ugyanakkor a meglazult szalagrendszer erősítésével stabilizálhatja a laza, hipermobil ízületeket, és csökkenti a mozgásszervi tünetek okozta fájdalmat és mozgáskorlátozottságot, ezáltal jelentősen javítja az életminőséget. A lökéshullám kezelés lényege, hogy a keletkezett hanghullámok felpezsdítik a keringést, így a gyulladásért felelős anyagok gyorsabban elszállítódnak és a környező izmok elernyednek, így a fájdalom mérséklődik. A neurálterápia megfelelő technikával végezve pedig akut és krónikus fájdalmaknál, gyulladásoknál, gócos hátterű és reumás betegségeknél, gerincbetegségeknél, neuralgiáknál is képes segíteni. Az orvosi segítségen túl a páciensek is sokat tehetnek azért, hogy megszabaduljanak a fájdalomtól.

7 TIPP: AMIT MI MAGUNK TEHETÜNK A NYAKFÁJDALOM ELLEN

1. Alakítsunk ki helyes testtartást!

A rossz testtartás, esetleg a már meglévő fájdalmak miatt felvett kényszertartás tovább súlyosbíthatja a panaszokat. A modern ember gyakran szinte szó szerint lógatja a fejét, előreejti a vállát, ami jelentős terhelést jelent a hát és a nyak izmainak. Próbáljunk felemelt fejjel élni, és ebben kérjük gyógytornász segítségét is.  

2. Végezzünk nyaktornát!

Naponta többször érdemes megtornáztatni a nyakunkat, erősíteni és lazítani is. Nagyon óvatosan végezzünk nyakkörzést, de hátrafelé ne döntsük a nyakat! Majd a tarkónknál kulcsoljunk össze a kezeinket és miközben a fejünket hátra akarjuk dönteni, a kezünkkel akadályozzuk meg azt, tartsunk ellen a nyomásnak!  

3. Figyeljünk az alvási pozícióra!

Általánosságban igaz, hogy a háton alvás a legtermészetesebb helyzet a gerincnek, sokszor megoldást jelent a nyakfájdalom ellen is, de természetesen ez egyéni megítélés kérdése.

4. Válasszunk optimális párnát!

Bár mindenkinek magának kell megtalálnia, melyik párna felel meg neki a leginkább, általános szabály, hogy ajánlatos olyat választani, ami alkalmazkodik a nyaki gerinc természetes vonalához. Érdemes kipróbálni a memóriahabos és az ún. anatómiai párnákat is.

5. Állítsuk szemmagasságba a monitort!

Különösen laptopoknál gyakori, hogy lefelé kell billentenünk a fejünket, hogy jól lássuk a monitort. Ez pedig szép lassan a nyak túlterheléséhez vezethet. Ha a laptopot nem lehet ennek megfelelően elhelyezni, érdemes beszerezni egy különálló képernyőt. 

6. Használjuk tudatosan a mobiltelenfont!

Egyre többet használjuk az okostelefonunkat, jellemzően lefelé nézve. Ez a testhelyzet pedig jelentős stresszt jelent az ízületeknek, az ínszalagoknak, a csigolyáknak, ha pedig tartósan fennáll, akár degeneratív változásokat is okozhat. Tartsuk tehát szemmagasságban a mobilt, próbáljunk szüneteket beiktatni, és ha lehet, csökkentsük az ezzel töltött időt! Ha sokat telefonálunk, és emiatt kénytelenek vagyunk oldalra dönteni a fejünket, szintén fájdalmat okozhatunk magunknak. Ezt megelőzendő, használjunk headsetet!

7. Igyunk többet!

A folyamatos vízivásnak sok egészségi indoka van, többek közt az, hogy a hidratáció hozzájárul a porckorongok rugalmasságának fenntartásához, vagyis közvetve a fájdalommentes mozgáshoz.

Forrás: FájdalomKözpont

Forrás: https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/faj-a-nyaka-7-tipp-a-fajdalom-ellen

MEGSZABADULHATUNK A ROSACEÁT OKOZÓ BŐRATKÁTÓL – DE NEM EGY HÉT ALATT

A rosacea olyan bőrbetegség, amely elég elkeserítő lehet, de fontos tudni, hogy elérhető a javulás. Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy az eredményekhez kitartónak és türelmes kell lenni, hiszen nem egyetlen kezelés, hanem egy komplex kúra jelenthet megoldást.

A BŐRATKÁK ÉS A BENNÜK ÉLŐ BAKTÉRIUMOK A ROSACEA KIVÁLTÓI LEHETNEK

A National University of Ireland kutatója, dr. Kevin Kavanagh egy korábbi tanulmányában megerősített egy feltételezést, miszerint a rosacea kialakulását olyan baktériumok segíthetik elő, melyek a bőrön normális körülmények között is jelen lévő atkákból származnak. A Dermodex folliculorum nevű atkák általában tünetet nem okozva élnek a bőrünkön, azonban a számukat mind az idősödés, mind a bőrsérülések növelik. Ezeknek a bőratkáknak azonban van egy további „lakójuk”, a bélrendszerükben élő Bacillus oleronius nevű baktérium. Amikor az atka elpusztul, a baktériumok kiszabadulva a környező bőrre kerülnek, és ott gyulladást, majd szövetpusztulást váltanak ki. Az atkák számának megszaporodásakor természetesen növekszik a baktériumok száma is – ilyenkor nagyobb a rosacea kialakulásának esélye. A rosacea kezelésének tehát két fő célpontja lehet: a bőratkák számának visszaszorítása és a bennük baktériumok elpusztítása.

A ROSACEA MULTIFAKTORIÁLIS BETEGSÉG

A rosacea mögött álló bőratka kezelése kozmetikai feladat.

– Fontos hangsúlyozni, hogy a Demodex bőratkák nem önmagukban károsak, sőt, még hasznosak is bizonyos szempontból, ugyanis „eltakarítják” az elhalt bőrsejteket, és a bőr által kiválasztott anyagcsere matériákat. A bőratka (és a vele szimbiózisban élő baktérium) akkor okoz gondot, ha elszaporodik és jelenlétéhez más tényező is társul. Ilyen lehet például a rendszeres fényterhelés, bizonyos kozmetikumok és gyógyszerek, egyes betegségek (főként azok, amelyek az immunrendszer gyengülésével járnak), a nem megfelelő higiénia és még a stressz is. Ezért is nevezhetjük a rosaceát multifaktoriális, vagyis több okra visszavezethető betegségnek, amelynek kezelése éppen ezért szintén több fronton zajlik. 
– A speciális kozmetikai kezelés célja éppen az, hogy minél több kiváltó okot kiiktassunk a páciens életéből – hangsúlyozza Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikusa. – Vagyis nem csak az atkákat visszaszorító kozmetikai kezelés történik, de az otthoni ápoláshoz is iránymutatást és akár termékeket adunk, valamint a vendéggel együtt igyekszünk végiggondolni, mi minden járulhatott még hozzá a rosacea megjelenéséhez. Igen sokszor nagyfokú stresszről, munkahely elvesztéséről, halálesetről, presztízsvesztésről számolnak be nekem a páciensek, mint a tünetek romlásának lehetséges okáról. Mivel azonban az atkáknak már a felfedezése is speciális tapasztalatot igénylő feladat, az érintetteknek el kell fogadniuk, hogy a kiirtásuk sem működhet „amatőr”, otthoni kezelésekkel. Ráadásul arra is fel kell készülni, hogy a kozmetikai kezelések hatására átmenetileg romolhat a helyzet, ilyenkor igyekszünk mentorként is a páciens mellett állni és arra biztatni, hogy a nehezebb szakaszokban se adja fel. Az eredmények hétről hétre megmutatkoznak, de a türelem, a bizalom és bizonyos szabályok betartása nagyon fontos, és a hosszú távú siker záloga.

Forrás: Dermatica

Forrás: https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/megszabadulhatunk-a-rosaceat-okozo-boratkatol-de-nem-egy-het-alatt

A MÉLYVÉNÁS TROMBÓZIST NEM ELŐZI MEG AZ ASPIRIN

Az alacsony dózisú aspirin széles körben alkalmazott készítmény, mely csökkenti a vérrögképződés esélyét. Prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája azonban arra figyelmeztet, hogy nem minden típusú trombózisban hatásos. Hogy miért?

A TROMBÓZIS TÍPUSAI

A trombózisoknak két nagy csoportját különböztetjük meg, attól függően hol alakult ki a vérrög: eszerint létezik vénás és artériás trombózis. Ez előbbihez tartozik pl. a mélyvénás trombózistüdőembólia, az artériáshoz pedig pl. a szívinfarktus vagy a stroke.

Bár mindkettő életveszélyes vérrögök kialakulásával jár, kialakulásuk mikéntje különböző.

“Artériás trombózis esetén a vérrögök a vérlemezkék fokozott összecsapódása és az érfal belső, endothel sejtjeinek károsodása miatt alakulnak ki. Hátterében legtöbbször magas vérnyomás, diabetes, érszűkület áll. Ekkor ugyanis szűkül az ér keresztmetszete, ami miatt megnő a vér áramlási sebessége, ez pedig apró sérüléseket eredményez az ér belső részén. Ennek következménye a vérlemezkék összecsapódása.

Vénás trombózis ezzel szemben a lelassult vérkeringés, a vénafal károsodása, valamint a véralvadási rendszer fokozott működésének eredménye (hiperaktív koagulációs rendszer). Ekkor a trombózist az aktiválódó alvadási faktorok okozzák, így fokozottá válik a vérrögképződés”- magyarázza a professzor, aki hozzátette, hogy artériás trombózis esetén főleg vérlemezkék, míg vénás trombózis esetén inkább vörösvértestek és fibrin alkotják a vérrögöt.

AZ ASPIRIN LEGINKÁBB AZ ARTÉRIÁS TROMBÓZIS ELLEN VÉD- DE AZT SEM MINDIG

Mivel az aspirin egy száz éve fogalomban lévő szer, használatáról hatalmas irodalom keletkezett. Külön nemzetközi munkacsoport vizsgálja mind a cikkeket, mind a vizsgálatokat. Ennyi idő alatt persze volt alkalom publikálni pár cikket az aspirinnek a vénás trombózisok területén tapasztalható sikereiről, de a publikációk többsége mint thrombocyta aggregáció-gátlót említi- mondja prof. Blaskó György.

Mivel a két típusú trombózis kialakulása merőben más, így más kezelést is igényelhetnek. Az aspirin hatásmechanizmusa az, hogy acetilszalicilsav a vérlemezkék (és az endothel) ún. cycloxygenáz enzimjét gátolja, így az artériás trombózis ellen nyújt bizonyos fokú védelmet. Éppen ezért vénás vérrögök ellen teljes mértékben hatástalan (erre vannak az antikoagulánsok, vagyis a véralvadásgátlók).

Prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája azonban felhívja a figyelmet arra, hogy nem ritka az, amikor valaki aspirin rezisztens (vagy un. non-responder), vagyis számára nem nyújt védelmet a készítmény. Ráadásul igencsak vigyázni kell az alkalmazásával, ellenőrizni kell, hogy hat-e, mivel több, súlyos mellékhatása is lehet (pl. gyomorfekély), sőt, napok múlva is kimutatható a jelenléte a szervezetben, (ugyanis irreverzibilisen kötődik az enzimhez és ameddig a thrombocyta él, addig bennünk van és gátolva van. Az elhagyásával csak az újonnan képződött thrombocyták nem acetilálódnak), amit egy esetleges műtétnél figyelembe kell venni! Éppen ezért, minden esetben egyeztessen orvosával, milyen készítményt is szed stroke vagy szívinfarktus megelőzése céljából, ugyanis ma már léteznek hatásos, más mechanizmuson alapuló, preventív célt szolgáló gyógyszerek is.

Forrás: Trombózis-és Hematológiai Központ

Forrás: https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/a-melyvenas-trombozist-nem-elozi-meg-az-aspirin

3 LÉPÉS A DERÉKFÁJDALOM PONTOS DIAGNÓZISÁÉRT

Mivel rengetegen keresik fel a szakorvost derékfájás miatt, amelynek okai igazán szerteágazóak lehetnek a porckorongsérvtől az isiászig, ezért különösen fontos az alapos kivizsgálás. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos a diagnosztizálás legfontosabb lépéseiről beszélt.

1. RÉSZLETES ANAMNÉZIS

Első lépésben az orvosnak a lehető legalaposabban meg kell ismernie a páciens panaszait, a tüneteket és az esetleges korábbi kezelések történetét. Éppen ezért érdemes előzetesen átgondolni, milyen választ adnánk az alábbi kérdésekre.

  • Hogyan alakul az egyes napszakokban a fájdalom, például felkeléskor vagy este rosszabb? Más testrészekben is érezhető a fájdalom? Olyan tünetek is vannak, mint gyengeség, zsibbadás? Milyen típusú a fájdalom: szúr, ég, tompán, sajgóan fáj? Van olyan pozíció, ami különös nehézséget, fájdalmat okoz?
  •  Van-e valamilyen friss vagy régi sérülés, ami okozhatta a derékfájdalmat?
  • Mozog, sportol-e rendszeresen vagy mozgásszegény életmódot él? Ha sportol, mennyit és pontosan mit, ha nem, milyen jellegű a munkája: üléssel, állással vagy mozgással jár?
  • Hány órát alszik naponta, milyen pozícióban? Milyen matracot, milyen párnát használ?

2. FIZIKÁLIS VIZSGÁLATOK

A fizikális vizsgálat során tovább szűkíthető a derékfájás lehetséges okainak száma. Ilyenkor az orvos az alábbi vizsgálatsort végezheti el.

  • Tapintásos vizsgálat: amikor a szakorvos végigtapintja a hát alsó szakaszát, igyekszik megtalálni az izomgörcsök, a feszesség, vagy éppen a gyengeség, az ízületi rendellenességek helyét.
  •  A mozgástartomány feltérképezése: az orvos ilyenkor arra kéri a pácienst, hogy hajoljon le, forduljon el. Eközben azt figyeli, melyik mozdulat okoz fájdalmat, illetve melyik az, amit esetleg véghez sem tud vinni.
  • Motorikus funkciók vizsgálata: egyes esetekben szükség van az idegrendszer fizikális vizsgálatára, például a csípő, a térd, a boka, a nagylábujj különböző irányú mozgatására. Sokszor azt is meg kell figyelnie az orvosnak, hogyan reagál a test a könnyű érintésre, a kisebb szúrásra a törzs alsó részén, a medencetájon és a lábakon.   
  • Reflex teszt: a gyengülő lábi reflexek és a csökkenő izomerő is fontos jelzések az állapotról.
  • Lábemelés teszt: időnként az orvos azt kérheti, hogy a beteg feküdjön le és az egyik felemelt lábát tartsa olyan egyenesen, ahogyan csak tudja. Ha ez derékfájdalmat okoz, az akár porckorongsérvre is utalhat.

3. KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA

Amennyiben a derékfájás nagyon súlyos, esetleg nem enyhül 2-3 hónapja, vagy nem reagál a non-invazív kezelésekre, szükség lehet különböző képalkotó eljárásokra, hogy tisztázódjon a helyzet. Íme, a leggyakoribb vizsgálatok:

  • Röntgen: ezzel a módszerrel kiszűrhető többek közt az arthritis, a törés és a tumor.
  • CT: a computer tomográf képes képet alkotni a gerinc keresztmetszetéről, ami lehetővé teszi az orvosoknak, hogy több szögből is megvizsgálják a területet.
  • MRI: a mágneses rezonancia vizsgálat röntgensugárzás nélkül készít részletes képet a gerinc struktúrájáról, és a szövetek deformitásait is megmutatja.

– Akut derékfájdalom esetén sokszor könnyebb a diagnózis felállítása és így a kezelés, de krónikus derékfájdalom esetén sem szabad beletörődni az állapotba – hangsúlyozza dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos. – Szerencsére sok eszközünk van arra, hogy korrekt diagnózis állítsunk fel, és az erre épülő célzott kezelések rengeteget javíthatnak a helyzeten

Forrás: FájdalomKözpont

Forrás: https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/3-lepes-a-derekfajdalom-pontos-diagnozisaert

TOP 3 TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐ IR ESETÉN

Az inzulinrezisztencia terápiája elsősorban személyre szabott diétán és rendszeres testmozgáson alapul, ami mellett olykor gyógyszeres kezelés is szükséges lehet. Ezeken kívül dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont holisztikus szemléletű endokrinológus főorvosa ajánl néhány táplálékkiegészítőt, melyek segíthetik a betegek közérzetének és értékeik javulását.

INOZITOL

Aki IR-ben szenved, bizonyára sokat hallott már az inozitol áldásos hatásairól. Nem is csoda, hiszen a B-vitaminok családjába tartozó anyag igazi csodaszer, mivel csökkenti az inzulinszintet, növeli a progeszteron mennyiségét, helyrebillenti az LH/FSH egyensúlyát, mérsékli a tesztoszteron szintjét, helyreállítja a menstruációs ciklust, sőt, fokozza a zsírégetést is. Mindezeken kívül az IR-rel járó tünetek nagy részén is segít, vagyis megszűnteti a székrekedést, az alvászavarokat, valamint remek hatással van a hangulatra, az általános közérzetre is.

D-VITAMIN

Az IR nagyon gyakran D-vitamin hiánnyal jár együtt, nem véletlen, hiszen a D-vitamin valójában egy hormonszerű anyag, mely igen komoly befolyást gyakorol – többek között- az inzulinszintre. Ugyanis érzékenyíti a sejtek inzulinreceptorait, ráadásul a segít a súlyfeleslegtől is megszabadulni. Ennek oka az, hogy a D-vitamin, amellett, hogy csökkenti az inzulinrezisztenciát, a leptin nevű hormon termelődéséért is felelős, mely a zsírraktárok normál mennyiségű kialakításában és a jóllakottság érzésének elérésében vesz részt.

BARÁTCSERJE

A barátcserje a nők egyik legfontosabb gyógynövénye, melyet legtöbbször kapszulaként alkalmaznak. Menstruációs panaszok esetén igen jó szolgálatot tehet a fogyasztása, mivel csökkenti az ösztrogéndominanciát, növeli a progeszteronszintet, vagyis segít a női hormonális egyensúly visszaállításában. Ennek hatására a rendeződnek a menstruációs panaszok, így a termékenységi zavarok orvoslásában is igen nagy segítséget nyújthat- mondja dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont holisztikus szemléletű endokrinológus főorvosa.

VAN, HOGY GYÓGYSZERRE IS SZÜKSÉG VAN

Nagyon fontos, hogy ha az értékek megkívánják, úgy a betegnek gyógyszeres kezelésben is részesülnie kell! Azonban, ha az inzulin és a vércukor mennyisége is normál keretek közé szorult, akkor a tabletta elhagyható, viszont a személyre szabott diétát és a rendszeres testmozgást továbbra is tartani kell!

Forrás: Budai Endokrinközpont

Forrás: https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/top-3-taplalekkiegeszito-ir-eseten

ASZTMÁS VAGYOK ÉS BABÁT VÁROK, MIRE FIGYELJEK?

Az asztma komplikációkat okozhat a terhesség alatt, ha nem kezelik megfelelően. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológus, a Tüdőközpont főorvosa összefoglalta, mire figyeljen a kismama.

MIELŐBB KONZULTÁLNI KELL A KEZELŐORVOSSAL

Már a tervezett teherbeesés előtt is érdemes a kezelőorvossal egyeztetni, mert a terhesség kapcsán a gyógyszerek cseréjére lehet szükség. Várandósság esetén helyileg ható – inhalációs szteroidok és inhalációs rövid hatású béta-agonista hörgőtágító – készítményeket részesítik előnyben. Ha ezekkel nem sikerül tünetmentességet elérni, akkor kombinált inhalációs gyógyszerek rendszeres alkalmazása lehet szükséges.

BIZTONSÁGOSAK-E A GYÓGYSZEREK A MAGZAT EGÉSZSÉGÉRE?

A belélegzett szteroid tartalmú gyógyszereket kis-és közepes dózisban, az utasítások betartása mellett használva nem kell mellékhatásoktól tartani, ill. nincs káros hatása a magzatra. Szisztémás – tablettás, injekciós – készítményt tartós tünetes állapot, vagy asztmás roham esetén kell beépíteni a kezelésbe, a feltétlenül szükséges ideig. Szedni kell a felírt gyógyszereket Sok kismama a mellékhatásoktól tartva inkább nem szedi, vagy csökkenti az orvos által felírt gyógyszer mennyiséget. A nem megfelelően kezelt asztma miatt azonban megeshet, hogy a magzathoz nem jut a fejlődéséhez szükséges oxigén. Emiatt növekedés- és súlyfejlődés elmaradás, preeklampszia vagy akár koraszülés is bekövetkezhet.

A SÚLYOS ASZTMÁSOKNÁL NAGYOBB A KOCKÁZAT

Eltérő, hogy ki, hogyan reagál a terhességre. Míg egyes asztmás kismamák tünetei javulnak, mások kifejezett rosszabbodásról számolnak be. Ennek a kockázata a közepesen súlyos vagy súlyos asztmás kismamáknál még magasabb, s jellemzően a második trimeszter végén következik be.

FONTOS A RENDSZERES KONTROLL

Annak érdekében, hogy a magzat oxigén ellátottsága megfelelő legyen, és így csökkenthessük a komplikációk esélyét, fontos, hogy a megbeszélt időpontban, de panaszok esetén soron kívül is konzultáljunk a kezelőorvossal. Szükség esetén a gyógyszerek beállítását módosítani lehet a terhesség alatt, annak érdekében, hogy a kismama tünetmentes legyen.

AMIRE MÉG JAVASOLT FIGYELNI

  • A légúti fertőzések miatt is fellángolhat az asztma, így téli időszakban mindenképp kérjük orvosunk tanácsát a védőoltásokkal kapcsolatban.
  • Ha túlzottan stresszelünk, az asztma is rosszabbodhat. Ilyen esetben érdemes stresszcsökkentő foglalkozásokon részt venni.
  • A gyomorégés felerősítheti az asztmás tüneteket. Előfordulhat, hogy valaki már ilyen panaszokkal kezdi a terhességét, de az idő előrehaladtával természetes állapot a reflux megjelenése. Ha a szokásos praktikák – kis adagokban többszöri étkezés, az ágy fejvégének megemelése – nem segítenek, konzultáljunk gasztroenterológussal a terhesség alatti kezelési lehetőségekről!

Forrás: Tüdőközpont

Forrás: https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/asztmas-vagyok-es-babat-varok-mire-figyeljek

TÜNETEK, MELYEK ESETÉN ÉRDEMES ENDOKRINOLÓGUSHOZ FORDULNI

Az endokrinológiai problémák számtalan tünetben megnyilvánulhatnak, és gyakori, amikor az illető még csak nem is sejti, hogy pl.tartós fáradsága, depressziója, illetve súlyfeleslege valamilyen hormonális zavar következménye. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa azokat a panaszokat ismerteti, melyek tartós fennállása esetén érdemes endokrinológust felkeresni.

SOKAN ÉLNEK HORMONZAVARRAL

hormonzavarok igen gyakoriak napjainkban, ennek ellenére sokan vannak azok, akiknél még nem kerültek diagnosztizálásra, tehát a betegek száma jóval nagyobb lehet a jelenleg ismertnél. Sajnos a mindennapi stressz, az alváshiány, a környezeti ártalmak vegyszerek, BPA, légszennyezettség, helytelen életmód mind-mind hozzájárulnak az endokrin rendszer problémáihoz. Ez gyakran igen általános tünetekben nyilvánul meg, ezért sokan nem is gyanakodnak betegségre.

LEGJELLEMZŐBB TÜNETEK, MELYEK HORMONZAVARRA UTALHATNAK

Testsúly problémák

Nagyon sok hormonzavar hatással van a testsúlyra, így, ha valaki nem tud megfelelő életmód mellet fogyni vagy hízni, mindenképp gondoljon endokrin problémára! Az ösztrogéndominancia, inzulinrezisztencia, diabetes, pajzsmirigyzavarok, mellékvese(kéreg) problémái mind okozhatnak túlsúlyt (van, ami fogyást is).

Menstruációs panaszok, meddőség

Menstruációs panaszokkal, meddőséggel sokan nőgyógyászhoz fordulnak, ám gyakori, amikor nem szervi, hanem hormonális a baj. Okozhatja a problémát pl.pajzsmirigyzavar, IR, klimax, progeszteronhiány is, így ha nincs szervi elváltozás, gondoljon hormonzavarra is! Amennyiben a kezelésre kerül a probléma, akkor a vérzészavarok is megszűnnek és jó eséllyel a teszt is hamarosan pozitívat fog mutatni.

Hajhullás, pattanások és egyéb bőrproblémák

Az olyan esztétikai problémákat, mint pl. a hajhullást, vagy különböző bőrproblémákat az érintettek gyakran házi módszerekkel, táplálékkiegészítőkkel, kozmetikussal próbálják meg első körben orvosolni. Viszont, ha semmilyen “csodaszer” és kozmetikai kezelés hatására sem múlik a panasz, akkor célszerű endokrinológust is felkeresni, mivel meglehet, hogy a pattanások, zsíros vagy száraz bőr, pigmentfoltok, hajhullás hátterében hormonzavar húzódik.

“Mindig fázom!” “Folyik rólam a víz”

Bizonyára mindenki ismert olyan embert a környezetében, aki állandóan fázik vagy akinek folyton melege van (esetleg ön az). Bár valóban zavaró tud lenni, hogy a termosztátot valaki mindig átállítja, ám ahelyett, hogy mérgelődne, laborvizsgálattal érdemes lenne megbizonyosodni pl. arról, hogy nem áll-e fenn pajzsmirigyzavar, ugyanis a szerv alulműködése csökkent hidegtűrést, míg a túlműködése csökkent melegtűrést eredményez- mondja dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

Emésztési panaszok

Emésztés panaszokat számtalan dolog generálhat- befolyásolja az étkezés, folyadékfogyasztás, stressz, mozgás stb. Amennyiben tartósan valamilyen emésztési gonddal küzd valaki (pl.székrekedés, puffadás, hasmenés), akkor ki kell deríteni, mi húzódik a héttérben. A kiváltó ok több minden is lehet, köztük hormonzavar is, ugyanis pl. pajzsmirigy probléma, IR, mellékvese zavara is okozhatja.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Forrás: https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/tunetek-melyek-eseten-erdemes-endokrinologushoz-fordulni

VALÓBAN SEGÍT A FOGAMZÁSGÁTLÓ A PATTANÁSOS BŐRÖN?

Miközben az aknénak számos típusa ismert, és a kialakulás okai is nagyon különbözőek lehetnek, sok nő küzd a hormonális okok miatt kialakult, makacs pattanásokkal. Vajon valóban segít ilyen esetekben a fogamzásgátló tabletta? Dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza járta körbe a kérdést.

HORMONÁLIS OKOK A PATTANÁSOK KIALAKULÁSA MÖGÖTT

Bizonyos hormonok, például a tesztoszteron termelődésében beállt változás gyakran vezet pattanások megjelenéséhez a nőknél. Ennek az az oka, hogy a magas tesztoszteronszint stimulálhatja a faggyútermelődést. Amennyiben túl nagy mennyiségű faggyú termelődik, és az elhalt hámsejtek sem tudnak leválni a bőr felszínéről, akkor egy lágy „dugó” alakul ki, mely a bőrön lévő baktériumok ideális táptalaja. Emiatt a bőr könnyen be is gyulladhat és megjelenik az akne. Ilyen esetekben sok hölgy azt tapasztalja, hogy a szokásos pattanás ellenes szerek (lemosó, tisztító- és szárító készítmények) nem segítenek, hiszen az ok mélyebben keresendő. Megfelelő kivizsgálás után a bőrgyógyász éppen azért rendelheti el fogamzásgátló tabletta szedését, mert a megbillent hormonális egyensúly visszaállítása a cél. 
Az American Academy of Dermatology ajánlása szerint a makacs aknéval küzdő nőknek – különösen, ha a pattanásosság az arc alsó részét, az állvonalat, a nyakat, a hátat érinti – ajánlatos megpróbálkozni a hormonális hatású kezeléssel. A szakmai szervezet azonban hangsúlyozza, hogy ez a megoldás főként akkor jöhet szóba, ha más módszerek nem segítettek.

MILYEN FOGAMZÁSGÁTLÓ LEHET HATÉKONY?

A pattanás kezelésében néha a fogamzásgátló tabletták segítenek.

– Számos hormonális fogamzásgátló elérhető, de az aknék ellen leginkább a kombinált készítmények válnak be, amelyek ösztrogént és progeszteront is tartalmaznak – hangsúlyozza dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza. – Természetesen a bőrgyógyászati okból szedett tabletták is akkor a leghatásosabbak, ha az előírásoknak megfelelően, mindennap azonos időben veszik be őket, és ha az orvos úgy rendeli, más gyógyszerekkel vagy kezelésekkel együtt alkalmazzák. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy ezek a készítmények mellékhatásokkal is járhatnak, mint például a köztes vérzés, a mellérzékenység és –növekedés, a fejfájás, a hányinger, a súly- és a hangulati változások. Ezek az esetleges mellékhatások néhány hét alatt elmúlhatnak, ám ha mégsem, erről egyeztetni kell a kezelőorvossal, hiszen ilyenkor szóba jöhet a szerváltás. 

A MEGOLDÁS SOKSZOR ÖSSZETETT

A hormonális okok miatt kialakult aknék kezelése természetesen személyre szabott, és arra is fel kell készülni, hogy akár több hétig is eltarthat, míg rendeződik a probléma. Rózsa doktornő szerint teljesen érthető, hogy a nőket komolyan frusztrálja egy ilyen helyzet és minél előbb szeretnének megszabadulni a pattanásoktól, de fontos, hogy betartsák az orvosi utasításokat és az szakszerű ellátás mellett figyeljenek az általános szabályokra is. Vagyis ne nyomkodják, ne kaparják el a pattanásokat, naponta kétszeri langyos vízzel és esetleg az egyeztetett lemosó termékkel mossák le az érintett bőrfelületet, esténként alaposan távolítsák el a sminket, kerüljék a túl erős bőrápoló szereket és a túl hosszan tartó napfürdőzést, valamint rendszeresen mossanak kezet. Megfelelő együttműködéssel és kitartással a makacs, feltűnő pattanásoktól is jó eséllyel meg lehet szabadulni, ami nagyon pozitívan hathat az önbizalomra is.

Forrás: Dermatica 

Forrás: https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/valoban-segit-a-fogamzasgatlo-a-pattanasos-boron

EZEN AZ 5 TERÜLETEN JELENTKEZIK A RHEUMATOID ARTHRITIS NŐKNÉL

A rheumatoid arthritis gyakrabban jelentkezik nőknél, mint férfiaknál, és bár a tünetek hasonlóak, nagy különbség lehet abban, mikor és miért jelentkeznek az első panaszok. Dr. Selyem Réka MSc, a FájdalomKözpont reumatológusa az ízületek gyulladásának jellegzetességeire hívta fel a figyelmet.

A RHEUMATOID ARTHRITIS 5 TIPIKUS MEGJELENÉSI TERÜLETE

A rheumatoid arthritis (RA) autoimmun eredetű betegség, amely során a szervezet „tévedésből” a synoviális szövetek egészséges sejtjeit támadja meg. (A synoviális szövet az ízületi tokot belülről bélelő hártya, melynek sejtjei termelik az ízületi folyadékot.) Következményként jelenik meg a gyulladás, a fájdalom és a duzzanat – többnyire a kezekben, a csuklókban, a bokákban és a térdekben, de más területek is érintettek lehetnek. A tünetek jellemzően fellángolnak, majd szinte elmúlnak, és ez a folyamat hullámzó rendszerességgel ismétlődhet, nagy egyéni különbséget mutatva a tünetek erősségében.
A nőket – feltehetően hormonális okok miatt – jóval nagyobb arányban érinti a betegség, és náluk korábban is mutatkoznak az első tünetek, jellemzően 30 és 50 éves kor közt.  A leginkább érintett területek a következők:

ÍZÜLETEK

Az ízületi fájdalom lehet a rheumatoid arthritis első tünete.

A jellegzetes fájdalom és merevség tipikusan a kisebb ízületekben jelentkezik először, mint a kéz- és a lábujjak. Mivel egy szimmetrikusan megjelenő betegségről van szó, a test mindkét oldalán jelen vannak a tünetek. Később reggelente merevség mutatkozhat a kisízületeken kívül a könyökben, a térdben, a bokában, amely reggeli ízületi merevség minimum 1 óráig tart. Későbbi stádiumban az ízületek kipirosodhatnak, megduzzadhatnak, érintésre érzékennyé, mozgásra fájdalmassá válhatnak.

BŐR

Az RA-ban szenvedő nők 20 százalékánál úgynevezett reumás csomók fejlődhetnek ki többnyire a bőr alatt, ritkábban pedig belszerveken is (pl. máj, tüdő). Gyakran valamilyen nyomás következtében tűnnek fel, például a könyökön. A reumás csomók önmagukban nem fájdalmasak, de ha egy ideg közelében helyezkednek el, akkor ezzel érintkezve kialakulhat fájdalom.

SZEM ÉS SZÁJ

RA esetén a szem és a száj kiszáradhat és irritálttá válhat, és ez az irritáció az ínyt is érintheti. Ritkábban, de fényérzékenység és látászavarok is kialakulhatnak. 

TÜDŐ ÉS SZÍV

Az RA következtében a tüdő is begyulladhat, ami légzési nehézségeket okozhat. Ez a gyulladás ugyanakkor érintheti a szívet és az ereket is. Ha a szív az érintett, arra a mellkasi fájdalom és/vagy a láz hívhatja fel a figyelmet, ha az erek a gyulladtak, arra a bőr és a szervek károsodása utalhat.

TELJES TEST

Az RA olyan általános fizikai tüneteket is okozhat, mint a fogyás, az izomgyengeség és az ízületek mozgathatóságának korlátozottsága. A fájdalom és a további panaszok pedig a mentális egészséget is leronthatják, és idővel a páciens akár depresszióssá is válhat. 

HOGYAN SEGÍTHET AZ ORVOS?

– Ha a jellegzetes tünetek jelentkeznek, minél előbb ajánlatos orvoshoz fordulni, hogy egy összetett kivizsgálással megállapíthassuk, valóban rheumatoid arthritis-ről van-e szó, és ha igen, hogyan enyhíthetjük a panaszokat, lassíthatjuk a folyamatot – hangsúlyozza dr. Selyem Réka MSc, a FájdalomKözpont reumatológusa. – Ennek első lépése a gyulladás csökkentése, idővel pedig a megelőzése. A kezeléssel ugyanis nem csak a pillanatnyi helyzeten tudunk javítani, de csökkenthetjük a szövődmények kialakulásának esélyét is. A rheumatoid arthritis (RA) esetén szükség lehet helyi gyulladáscsökkentő injekcióra is, amely gyorsan, hatékonyan birkózik meg a jelentős fájdalmakkal is. Az ok kezelése természetesen elengedhetetlen, a diagnosztizált RA reumatológus által javasolt ún. bázis terápiát és reumatológiai gondozást igényel. Erős fájdalmak esetén ugyanakkor szóba jönnek további kezelések, mint például a biológiai terápia (amennyiben a bázis terápia nem elégséges), a lágyrész biokompatibilis hialuronsav injekció, beválhat az orvosi kollagén terápia, amely szintén injekciós kúraként csökkenti a fájdalmat, valamint fizikoterápiás kezelések és a lökéshullám terápia is. Ez utóbbi során a hullám áthatol a test felszínén és beindítja a test öngyógyító mechanizmusait, élénkíti az anyagcserét és a vérkeringést. Ezek a módszerek természetesen nem szüntetik meg az okot, hiszen az autoimmun eredetű, de jelentős életminőség javulást eredményezhetnek.

Forrás: FájdalomKözpont

Forrás: https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/ezen-az-5-teruleten-jelentkezik-a-rheumatoid-arthritis-noknel

A KORATERHESSÉGI ANÉMIA FIGYELEMZAVART IS OKOZHAT A GYERMEKNÉL

A várandósság vége felé igen gyakori, amikor a kismamánál vashiány, vérszegénység lép fel. Ez – ha kisebb mértékű- fáradékonyságon, esetleg gyakoribb fejfájáson kívül nem okoz különösebb problémákat, ám ha már a terhesség elején diagnosztizálják, azt minél hamarabb kezelni szükséges, ugyanis friss tanulmányok szerint a koraterhességi vashiányos vérszegénység összefüggésbe hozható a gyermek figyelemzavarával, hiperaktivitásával, sőt, autizmusával is. Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológus főorvosa a vérszegénység szűrésére és kezelésére hívja fel a figyelmet.

VASHIÁNY ÉS VÉRSZEGÉNYSÉG

vérszegénység egyik lehetséges oka a vashiány (vashiányos vérszegénység). Vérszegénységről akkor beszélünk, amikor a sejtjeink, szöveteink oxigén szükségletét a vér a vörösvérsejtjeinkben lévő oxigént szállító molekulák (hemoglobin) mennyiségi, vagy minőségi eltérései miatt nem tudja kielégíteni.

A vas nagy része a hemoglobinban található, annak fő építőköve. A vas nélkül az oxigén nem képes eljutni a sejtekhez, így fontos, hogy vasraktáraink mindig fel legyenek töltve. Amennyiben kevés a vas, úgy az könnyen vashiányos vérszegénységhez vezethet, ami befolyásolja a szervezet normál működését.

TERHESSÉG ALATTI VÉRSZEGÉNYSÉG

Vannak olyan állapotok, amikor ideiglenesen megcsappanhat az illető vasraktára és vérszegénység léphet fel. Ilyen állapot pl. a terhesség és a szopatás is, hiszen a fejlődő magzat az anyuka vasraktárait használja fel, és szoptatás alatt is több vasra van szüksége a kismamának (a szülés utáni fáradság a vashiányos vérszegénység tünete is lehet).

NEM MINDEGY, MIKOR LÉP FEL A PROBLÉMA

A legtöbb esetben a várandósság vége felé szembesül a kismama a problémával, de előfordulhat, hogy már az elején is felfedezik a vérvizsgálatok alkalmával. Nagyon fontos, hogy a vashiányos vérszegénységet ne vegye félvállról, ugyanis nem csak az anyára van negatív hatással, de a babára is. Mivel ekkor nem jut elegendő oxigénhez sem a placenta, sem a magzat, így megnő az esély a vetélés, koraszülés, fejlődési rendellenességekre. Ráadásul kutatások igazolták, hogy a  koraterhességi vashiányos vérszegénység összefüggésbe hozható a gyermek autizmusával, figyelemzavarával, tanulási nehézségével, ugyanis a memória kialakulása a magzati életben csak megfelelő vas ellátottság esetén lesz tökéletes.

Egy svéd kutatócsoport felfigyelt arra, hogy a terhesség 30. hete előtt fellépő vashiányos vérszegénység esetén nagyobb volt a gyermekeknél az autizmus, értelmi fogyatékosság és az ADHD (figyelem zavar, hiperaktivitás) előfordulása. Érdekesség, hogy a 30. hét után ezt már nem figyelték meg. Ennek oka, hogy a magzati agy és idegrendszer fejlődése más a terhesség egyes szakaszaiban, így nem mindegy, mikor áll fenn a kismamánál vérszegénység és hogy az milyen mértékű.

FŐ A MEGELŐZÉS, ÉS AZ IDEJÉBEN TÖRTÉNŐ KEZELÉS

Mivel sok nő már eleve úgy esik teherbe, hogy csökkent a vasraktára, esetleg vérszegény is, úgy a terhességgel csak romlani fog az állapota (már az elejétől). Különösen a húst nem fogyasztók veszélyeztetettek. Éppen ezért érdemes még a várandósság előtt vérvizsgálattal ellenőriztetni azt, nem áll-e fenn vashiány vagy vérszegénység, mivel akkor már a terhesség előtt meg lehet kezdeni a kezelést. Erre természetesen akkor is van lehetőség, ha már teherbe esett, viszont jobb tökéletes egészséggel belevágni a terhességbe.

Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológus főorvosnője szerint enyhébb esetben elegendő lehet megfelelő, vasban gazdag táplálkozás követése, de előfordulhat, hogy vény nélküli, esetleg vényköteles vastabletta szedése indokolt. Ritkán, de az is előfordulhat, hogy intravénás pótlásban részesül a kismama (kizárólag orvosi felügyelet mellett).

vegetáriánus gyermeket vállaló hölgyeknek, feltétlenül indokolt a vas anyagcsere, vérkép vizsgálata a terhesség előtt, illetve a terhesség létrejöttekor minél előbb!

Forrás: Trombózis-és Hematológiai Központ

Forrás: https://www.egeszsegmagazin.hu/cikk/a-koraterhessegi-anemia-figyelemzavart-is-okozhat-a-gyermeknel